Megtorpant a kínai okostelefon piac növekedése

Nyolc év folyamatos expanzió után tavaly csökkent az okostelefonok értékesítése Kínában, a világ legnagyobb mobilpiacán, igaz néhány belföldi gyártó eladásai töretlenül bővülnek.

A mobiltelefonok értékesítése tavaly négy százalékkal, 460 millió közelébe esett vissza – idézi a BBC a Canalys piackutató intézet felmérését. Az intézet azzal magyarázza a forgalom hanyatlását, hogy a fogyasztók a legegyszerűbb telefonokról áttértek a középkategóriájú készülékek vásárlására, és nem tartják szükségesnek másik készülék beszerzését. A piacon a „cseréljük ki” hangulat helyett az „ezzel már beérhetjük” hangulat dominál. Szerepet játszik az is, hogy az okostelefonok életciklusa erősen meghosszabbodott. A Canalys úgy látja, hogy a piac csak akkor kezd ismét bővülni, amikor 2019 vége felé megjelennek az 5G készülékek.

A szállítókat tekintve jelentős átrendeződés ment végbe. Míg 2010 és 2015 között a globális piacot az Apple és a Samsung vetélkedése jellemezte, 2017 közepén a Huawei már közel annyi okostelefont értékesített mint az Apple, és eladásai kétszámjegyű növekedést mutatnak. A nagyvárosi gazdagok továbbra is kötelezőnek tartják a legújabb iPhone és Galaxy modellek megvásárlását, Kína vidéki régióiban az emberek ezt nem engedhetik meg maguknak és alapkategóriájú készülékekkel kénytelenek beérni. Ezeket a fogyasztókat vette célba jóval olcsóbb prémiumkészülékekkel az Oppo és a Vivo, nem elsősorban az interneten, hanem kisvárosi boltokban kínálva telefonjait.

A Canalys kiemeli, hogy a legújabb kínai márkák minősége az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus minőségéhez fogható, de a Huawei Mate 10 és Mate 10 Pro típusa harminc százalékkal olcsóbb, mint az iPhone 8. A Samsung eladásait az is fékezte, hogy a dél-koreai gyártó termékei iránt a kigyulladásra hajlamos Galaxy Note 7 márka körüli botrány miatt erősen megcsappant a bizalom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

ÁSZ: szabálytalan volt az Antenna Hungária pénzügyi-számviteli feladatellátása és vagyongazdálkodása

hét jan 29 , 2018
ShareTweetPinShareNem volt szabályozott és szabályszerű az Antenna Hungária Zrt. (AH) pénzügyi-számviteli feladatellátása és vagyongazdálkodása – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken, miután befejezte a társaság vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének 2012-2015 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ tájékoztatása szerint az AH a jogszabályban előírt alapvető számviteli szabályzatok közül nem rendelkezett számviteli politikával, […]
antenna

És még ez is...