Meghalt egy kínai tini, akit internetfüggőség miatt kezeltek

Meghalt egy kamasz, akit internetfüggősége miatt kezeltek egy kínai elvonókúrás táborban.

Az “internetfüggőséget kezelő központ”, ahol a 18 éves kínai kamasz augusztus elején meghalt, Anhuj tartományban működik. A fiú pár nappal a táborba érkezése után halt meg. A helyi sajtójelentések szerint az intézmény igazgatóját és a személyzet néhány tagját is őrizetbe vette a rendőrség. A BBC News hétfői híre szerint Kínában gomba módon szaporodnak az úgynevezett “kiképzőtáborok”, amelyekben az internet- és játékfüggőséget kezelik. Néhányuk katonai jellegével vívott ki magának hírnevet, ám ezeket számos kritika is éri túl kemény módszereik miatt.

Az anhuji táborban elhunyt tinédzser édesanyja, Liu elmondta: a fia olyan súlyos internetfüggő volt, hogy sem ő, sem férje nem tudtak rajta segíteni. A szülők ezért úgy döntöttek, hogy egy Fujangban működő táborba küldik, amelyről úgy tudták, hogy “a pszichológiai tanácsadás mellett fizikai edzésprogrammal” kezeli az internetfüggő gyerekeket. Egy helyi újság szerint az asszony augusztus 3-án este vitte be a fiát a táborba. Két nappal később arról értesítették a szülőket, hogy kórházba kellett szállítani a fiút, ahol később elhunyt. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de eléggé egyértelmű, hogy agyonverték a fiatalt: a szülők azonban a gyereket megvizsgáló orvosoktól úgy értesültek, hogy a fiún több mint húsz külső sérülés volt, és súlyos belső sérüléseket is szenvedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.