Még mindig hullámvölgyben a számítógép-eladások Németotszágban

oreg-szamitogepCsökkent az év első felében a szórakoztató elektronikai cikkek forgalma Németországban – derül ki az ágazati teljesítményt követő hétfőn publikált CEMIX indexből. Az első fél évben 2,3 százalékkal 12,173 milliárd euróra csökkent az elektronikai cikkek kiskereskedelmi forgalma Németországban a 2015 első fél évi 12,465 milliárd euróról. A forgalomcsökkenés mértéke mérséklődött, hiszen az első negyedév forgalma még 6,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A személyi számítógépek forgalma az év első felében értékben 9,5 százakkal csökkent, ezen belül az asztali gépeké húsz százalékkal, a notebook gépeké öt százalékkal, a táblagépeké tizenegy százalékkal. Darabszám szerint asztali gépekből 16 százalékkal, notebookokból tíz százalékkal, táblagépekből húsz százalékkal kevesebb kelt el. Forgalomnövekedés csak kevés termékkategóriában volt. A tévékészülékek forgalma értékben négy százalékkal, darabszámban egy százalékkal emelkedett. A legnagyobb növekedés az audio-video kiegészítő eszközök, például fejhallgatók értékesítésében volt tapasztalható, darabszámban három százalékos, értékben tizenhárom százalékos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

E-mailgate: Colin Powell cáfolja Hillary Clintont

ked aug 23 , 2016
ShareTweetPinShareColin Powell, a Bush-kormányzat volt külügyminisztere cáfolja Hillary Clintont abban, hogy ő adta volna neki a tanácsot, miszerint a hivatalos levelezésekor a magán e-mail fiókját használja. Powell Clinton „embereit” teszi felelőssé, mert „megpróbálják rákenni” a demokrata párti elnökjelölt e-mail botrányát. Powell napokkal azt követően szólalt meg, hogy a The New […]

És még ez is...