Meg fogsz döbbenni: a világ informatikája számokban XI.

szamok

  • Magyarországon már 5,5 millió ember netezik, és ebből 1,2 millióan a mobiltelefonjukon keresztül is elérik a világhálót.
  • A G Data szerint a számítógépes vírusfertőzések 90 százaléka a számítógépre telepített alkalmazások sérülékenységei miatt következik be.
  • A Dell 2014 első félévében vezető pozíciót szerzett az értékesített külső és belső tárolókapacitás területén az IDC adatai szerint.
  • A Pocketbook, a világ harmadik legnagyobb e-könyv olvasó gyártójának felmérése szerint a kompakt e-könyv olvasókat sokan azért nem részesítik előnyben, mert kis képernyőjük miatt többször kell rajtuk lapozni.
  • A Cisco kutatésa szerint a nagyvállalatok dolgozóinak 42 százaléka várja el, hogy a szervezet teljes körű védelmet biztosítson számukra, a kkv-knál csak 28 százalék gondolkozik hasonlóan.
  • A SUSE felmérése szerint a válaszadók több mint fele (54 százalék) jelezte, hogy jelenlegi stratégiájának végrehajtásától az informatikai rendszerek állásidejének jelentős csökkenését várja.
  • Tavaly majdnem egynegyedével nőtt a globális webalapú támadások száma, az adatokkal való visszaélések száma pedig 61 százalékkal emelkedett 2012-höz képest. A nyolc legnagyobb visszaélés mindegyike több tízmilliós nagyságrendű adatveszteséggel járt, és 552 millió személy adatai kerültek illetéktelenek kezébe — írta az MTI.
  • A felsővezetők 27 százaléka szerint a digitális kihívások menedzselése túlélési kérdés, most jött el az idő, hogy kézbe vegyék az irányítást és úgy tekintsenek ezekre az új kihívásokra, mint egy útra, mely a jövedelmező és sikeres jövőbe vezet — legalábbis ezt mondta Ragoncsa Géza, a T-Systems vezérigazgató-helyettese egy konferencián.
  • 2013-ban a magyar internetezők 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vásárolt már online, míg a 15-59 éves korosztály 26 százaléka havi rendszerességű netes vásárlásról számolt be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Microsoft Lumia 535: ütős az ötös

sze nov 12 , 2014
A Microsoft bejelentette a Lumia 535 és Lumia 535 Dual SIM okostelefonokat, amelyek a legújabb Windows Phone 8.1 operációs rendszert futtatják és olcsón kínálják a Microsoft legfrissebb innovációit. A készülékek öt kimagasló, integrált Microsoft szolgáltatást kínálnak, széles látószögű 5 megapixeles előlapi kamerával és 5” méretű kijelzővel rendelkeznek. „A Lumia 535 […]

És még ez is...