Meg fogsz döbbenni: a világ informatikája számokban LIII.

  • A Mastercard szerint a magyarok nyitottak a biometrikus fizetésre, ezt alátámasztják a fizetéstechnológiai cég korábbi adatai is, mely szerint a magyar válaszadók több mint fele jobban bízik a biometrikus, mint a hagyományos hitelesítési módokban.
  • Évente már mintegy 600 milliárd dollárra rúg a kiberbűnözéssel összefüggő incidensek által okozott kár a Center for Strategic and International Studies (CSIS)1 2018-as tanulmánya szerint.
  • A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint a nemzetgazdaság legtöbb területén emelkedett a beruházási aktivitás, és bár legnagyobb súlyban az ingatlanszektor beruházási teljesítménye bővült (45%-kal), jelentősen emelkedtek az informatikai eszközökkel, digitális hálózatépítésekkel kapcsolatos fejlesztések is (21%-kal).
  • 2017-ben az online kiskereskedelmi forgalom globális viszonylatban elérte a 2,3 milliárd dollárt, a vásárlási szokások óriási különbségeket mutatnak országonként. 2016-ban Kínában a kiskereskedelmi forgalom körülbelül 19 százaléka zajlott az interneten, míg ugyanez az arány Japánban csak 6,7 százalék volt.
  • A nemzetközi kereskedelem virágkorát éli -bár Trump tényleg mindent megtesz ez ellen-, ezen belül is rohamosan nő az online értékesítések aránya. Globális szinten az online vásárlók hetven százaléka vásárolt külföldi webshopokból 2017-ben, míg ugyanez az arány egy évvel korábban csupán hat százalék volt.
  • A független it-biztonsági intézet, az AV-TEST naponta több mint 350 ezer új kártékony programot (malware) és potenciálisan nem kívánatos alkalmazást (PUA) regisztrál. Idén eddig 780 millió új beazonosítást végeztek, ami 61 millióval haladja meg a tavalyi év összesített számadatait.
  • Az okostelefonok rendkívül elterjedtté váltak a Nagy-Britanniában: míg 2008-ban csak a szigetlakók 17 százalékának volt, addig manapság már 78 százalékának van. A 16 és 24 év közöttiek körében még ennél is magasabb, 95 százalékos ez az arány.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.