Még csak kóstolgatjuk az IoT-t

IoTBár az Internet of Things (IoT) napjaink egyik legtöbbet emlegetett kifejezése, sokan még mindig nem tudják pontosan, mit is takar valójában. Ez a felnőtt magyar netezőkre is igaz: egy részük a kifejezést ugyan ismeri, de a jelentését már nem; másik részük pedig a konkrét megoldásokkal tisztában van, de még nem tudja ezeket a fogalomhoz kötni. Mindazonáltal a netezők nyitottak az IoT lehetőségekre, és bár egyelőre nagyon kevesen használnak ilyen eszközöket, a megkérdezettek kilencvennégy százaléka szívesen kipróbálná ezeket, harminchét százalékuk pedig tervezi is a következő öt éven belül ilyen készülék vásárlását – derül ki az eNETMagyar Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából.

Az IoT megoldások közül az intelligens otthoni riasztó a leginkább rokonszenves a netezőknek, amit 4,5-re értékeltek egy ötfokú skálán. Ez az eszköz távollétünkben figyeli otthonunkat, és ha bármilyen nem szokványos, meglepő dolgot észlel, akkor értesítést küld róla nekünk, így mindig tudhatjuk, mi folyik a lakásunkban, amikor épp nem vagyunk otthon. Ezt az eszközt a felnőtt netezők hatvannyolc százaléka szívesen kipróbálná, tizennyolc százalék pedig meg is vásárolná. A második és a harmadik helyezett egyaránt az autózáshoz kapcsolódik: az intelligens parkolórendszer, ami az autós számára szabad parkolóhelyet keres; illetve az okosautó, amely érzékeli a környező járművek, járókelők és tárgyak pontos helyzetét, sebességérzékelői elősegítik a balesetek elkerülését, és még a várható forgalomról, dugókról is tájékoztat minket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Fortinet - NTT Com Security paktum

csü szept 17 , 2015
ShareTweetPinShareTeljes körű biztonsági együttműködést kötött a Fortinet és az NTT Com Security. A két társaság ezentúl számos új technológia bevezetésén fog együtt dolgozni. Ilyen például a speciális támogató, konzultációs tanácsadás és a Fortinet technológiájára épülő megoldások szállítása az NTT Com Security WideAngle márkaneve alatt. Ebbe tartoznak a felhő alapú rendszerek […]
ZX-81

És még ez is...