Még csak az elenyésző kisebség tart a mesterséges intelligenciától

mesterséges intelligenciaA Trend International által végzett felmérés szerint a magyarok háromnegyede használná a mesterséges intelligenciát (MI), mégis nagy a bizonytalanság azt illetően, mit jelent valójában ez a fogalom – derült ki a Huawei felkérésére készített, hazai reprezentatív kutatásából. Bár sokan hallottak már róla, a válaszadók megosztottak voltak a technológia pontos meghatározását illetően: a megkérdezettek hatvan százaléka gépekben szimulált intelligenciaként határozta meg a mesterséges intelligenciát , amelyet emberi cselekvés utánzására és racionális döntések meghozatalára programoztak. Sok magyar, emberek által programozott, vagy emberként viselkedő gépként határozza meg az MI-t, azt azonban kevesen gondolják, hogy a mesterséges intelligencia képes lenne saját döntéseket hozni, vagy önállóan tudna tanulni. Mindössze a válaszadók kilenc százaléka tekint a filmekből ismerős robotokként a mesterséges intelligenciára, harminc százalékuk szerint az MI számítógép formájában jelenik meg, míg 24 százalékuk úgy véli, hogy az MI valamiféle szoftver.

A válaszadók 19 százaléka teljesen elfogadja és pozitívan értékeli a mesterséges intelligencia létezését, 67 százalékuk óvatosan áll a technológiához, és mindössze 11 százalékuk idegenkedik tőle. Az MI-t teljesen elfogadók többségét 45 évnél fiatalabb férfiak csoportja alkotja, akik meglehetősen sokat tudnak a technológiáról, a felhasználását illetően az átlagnál is optimistábbak, ennek ellenére kiemelték az MI-vel kapcsolatos biztonsági óvintézkedések fontosságát. A technológiához óvatosan viszonyulók majdnem fele jellemzően alacsony végzettségű, és kétharmaduk tart attól, hogy az MI fejlődésével elvesztheti munkáját. Azt viszont mindössze a válaszadók három százaléka gondolja, a mesterséges intelligencia idővel akár az uralmat is átveheti az emberiség fölött. A kétségek ellenére a kutatásban résztvevők egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben meggyőződnének a technológia biztonságáról, nem vetnék el a használatát.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ingyenesen letölthető játék népszerűsíti Szolnokot

hét jan 28 , 2019
ShareTweetPinShare Szolnokot népszerűsítő, okostelefonra és táblagépre is ingyenesen letölthető játékot hozott létre a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. – közölte a cég kommunikációs projektmenedzsere. Kmezic Diána elmondta: az elsősorban fiatalokat megszólító alkalmazást nagy örömmel fogadták a mobilos játékok kedvelői. A Szolnok 4U applikációban található feladatokon Szolnok kabalafigurája, Jonatán, a pelikán vezeti […]

És még ez is...