Max. két órát legyen a képernyő előtt a csemete

A gyerekeknek naponta kevesebb mint két órát szabadna képernyő előtt tölteniük szórakozás céljából, és a televíziót, illetve az internet-hozzáférést is száműzni kellene a szobájukból – ismertette új irányelveit az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) Kommunikációs- és Médiatanácsa. A Pediatrics című folyóiratban megjelent közlemény szerint az átlagos amerikai nyolcéves napi médiafogyasztása eléri a nyolc órát, míg a kamaszoké gyakran a napi 11 órát is meghaladja. Mindez azt jelenti, hogy a képernyő előtt ülés a második legnépszerűbb tevékenység a fiatalok körében az alvás után. A kizárólag szórakozást szolgáló képernyő előtti idő – televíziózás, internetezés és különböző „okos” készülékek használata – kevesebb mint napi két órára való lecsökkentése mellett a szakemberek úgy vélik, hogy a kétéves kor alatti gyerekeknek egyáltalán nem szabadna képernyő elé kerülniük, ugyanis ilyen korban „ennek semmilyen jótékony hatása sincsen”. A friss útmutató szerint a szülőknek a gyermekeikkel közösen kellene televíziós műsorokat és filmeket nézniük, ezáltal felügyelve a fiatalok média-használatát. A családoknak továbbá egyértelmű szabályokat kellene felállítaniuk az internet-, és az étkezések közbeni mobiltelefon-használatra vonatkozóan – olvasható a LiveScience című tudományos hírportálon. A korábbiaktól eltérően az új irányelvek ugyanakkor elismerik, hogy a média pozitív hatással is lehet a gyerekek életére az olyan műsorok révén például, mint a Szezám utca, amely betűkre és számokra, valamint az együttérzés kimutatására tanítja a kicsiket. A tinédzserek esetében a kortársaikkal való kapcsolattartás lehetőséget ad az egyéniségük formálására, míg a hosszas orvosi kezelés miatt az iskolából kimaradó gyerekek az online oktatási programok révén tudnak lépést tartani a többiekkel — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

OWASP: így fejleszd a webet

csü okt 31 , 2013
Az OWASP magyarországi tagozata ingyenes rendezvénysorozatának idei második eseményét 2013. november 12-én, kedden rendezik meg a Prezi meetup termében. A házigazda biztonsági szakemberei mellett több előadó – köztük oktató, biztonsági szakember, fejlesztési vezető – fog betekintést nyújtani szakterülete rejtelmeibe. A Tech Day rendezvény a fejlesztési területről érkező szakembereket célozza meg, […]
ZX-81

És még ez is...