Másfél év múlva indulhat az e-egészségügyi rendszer

orvosi-recept-venyAz uniós projektek lezárása és a tesztidőszak után, 2017 első negyedévében minden egészségügyi szolgáltató csatlakozik az elektronikus egészségügyi rendszerhez, és az állampolgárok is betekintést nyerhetnek az ellátásaikkal kapcsolatos információkba, betegadatokba. A nemzeti egészségügyi informatikai (e-egészségügyi) rendszer projektjének nyitó konferenciája előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón Sas Tibor, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szakmai vezetője elmondta, hogy a témakörben három uniós program fut, amelyeknek az összértéke tízmilliárd forint.

A rendszer lényege, hogy a betegek orvosi dokumentumai (leletek, röntgenfelvételek, gyógyszerek, zárójelentések), ha a páciens ehhez hozzájárul, akkor bárhol, bármikor elérhetők a kezelőorvosok számára, és mindenki lekérdezheti saját betegdokumentációit az ügyfélkapun keresztül – ismertette. A szakember elmondta, hogy a rendszer sarkalatos kérdése az adatvédelem: a beteg megtilthatja, hogy az egészségével és ellátásaival kapcsolatos adatokat központilag tárolják. Fontos eleme lesz a rendszernek az úgynevezett e-recept, amely felválthatja a papír alapú vényeket, amelyeket azonban az új rendszerben is megtartanak – tette hozzá.

Szabó Bálint, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) szakmai vezetője elmondta: október végére lezárul az informatikai fejlesztés, majd egy tesztidőszak következik a bevont intézményekkel, háziorvosokkal. Hozzátette: erre az időre már a jogszabályi környezetnek is rendelkezésre kell állnia. A tervek szerint 2016 második félévétől szabad csatlakozást biztosítanak az intézményeknek, 2017 első negyedévétől azonban minden egészségügyi szolgáltatónak kötelező lesz használni az e-egészségügyi rendszert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mindenki nyugodjon le a... fenntartható a Magyar Telekom

ked aug 18 , 2015
ShareTweetPinShareIsmét megjelent a Magyar Telekom fenntarthatósági jelentése. Nagy a büszkeség a cégnél, ugyanis a világ száznyolc telekommunikációs vállalatának fenntarthatósági szempontok szerinti működése alapján a nemzetközi rangsorban a Magyar Telekom – az anyavállalat Deutsche Telekom és a BT Group nyomában – a harmadik helyen szerepelt az Oekom Research jelentésében. A társaság annyiféle […]
osztály

És még ez is...