Már több gépen van Android, mint Windows

Márciusban az első alkalommal történt meg, hogy a világon többen interneteztek androidos telefonokról, mint windowsos számítógépekről. A kártékony kódokat készítő bűnözők ezért belehúztak: naponta kilencezer új vírust készítenek.

A G DATA tavaly 3,2 millió új androidos kártevőt vett nyilvántartásba, ami negyven százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az új vírusok megjelenésének üteme szédületes: míg 2011-ben csupán négyezer kártékony kódot fedeztek fel a biztonsági cégek, 2013-ra már milliós nagyságrendről beszéltek. A növekedés hátterében az Android népszerűsége áll. Tavaly novemberben már átléptek egy bűvös határt az internetezők: többen böngésztek mobileszközökről, mint asztali számítógépekről.

Idén márciusra azonban az Android önmagában is átvette a világ vezető internetes operációs rendszerének címét: az internetezők 37,93 százaléka böngészik a Google platformján, míg a Windows 37,91 százalékkal a második helyre szorult vissza. Jelenleg naponta kilencezer új androidos kártevő jelenik meg, aminek kapcsán a G DATA arra figyelmeztet, hogy érdemes az androidos telefonokra vírusvédelmet telepíteni, a vállalatok esetében pedig vírusvédelmet is tartalmazó mobileszköz-menedzsment szoftvert bevezetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Alvó nőt fosztott ki a mobiltolvaj

szo ápr 15 , 2017
A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint elvette egy alvó nő mobiltelefonját. A Debreceni Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 41 éves férfival szemben. B. Imre a megalapozott gyanú szerint 2017. április 8-án 7 óra körül Debrecen egyik bevásárlóközpontjában, egy padon […]
rendőr, bilincs

És még ez is...