Már biztos: többet fognak költeni

dokumentumokA cégeknél felhalmozódó dokumentumok és információk tárolása és feldolgozása egyre komplexebb kihívást jelent a vállalkozások számára a Canon napokban publikált Office Insights 2016 című kutatása szerint. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy a fejlődő régiókban a cégek több mint fele (59 százalék) több dokumentumot szkennel ma, mint három évvel ezelőtt, és az összes beérkező dokumentum 53 százalékát digitalizálják. Nem véletlen, hogy a megkérdezett vállalkozások többsége (57 százalék) az elkövetkező három évben a korábbinál nagyobb összeget tervez költeni nyomtatóra, másolóra és szkennerre, valamint az ezekhez kapcsolódó szoftverekre a következő három évben.

A Canon szerint a papírmennyiségben, valamint a digitális és virtuális dokumentumok mennyiségében bekövetkező radikális változás számos kihívást is jelent a vállalkozások számára, különösen az információkezelés és a biztonság költségeit illetően. Miközben a válaszadók 79 százaléka nagyon egyetért azzal, hogy a technológia biztonságosabb munkakörnyezetet teremt, 23 százalékuk komolyan aggódik a bizalmas nyomtatott dokumentumok elvesztése miatt. Annak ellenére, hogy vannak vállalatok, amelyek azt nyilatkozták, hogy többet fognak költeni a dokumentumok nyomtatására, beolvasására és másolására, a válaszadók 42 százaléka továbbra sem fordít megfelelő figyelmet a nyomtatási költségeinek kezelésére, kilenc százalékuk pedig még azt sem tudja, hogy egyáltalán nyomon követik-e náluk a nyomtatási költségeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megbutulhat az okstelefonunk, ha gyanútlanok vagyunk

hét júl 11 , 2016
Az okostelefonok nagy veszélynek lehetnek kitéve, akár fel is törhetőek, amikor azokat valaki gyanútlanul egy számítógép USB kimenetéről, vagy egy nyíltan hozzáférhető töltőállomásról tölti (pl. reptéren, kávézóban, parkban, vagy tömegközlekedési eszközön) – hívta fel a figyelmet a Kaspersky Lab szakértője. A kutatásban többféle mobil és asztali operációs rendszerrel futó eszköz […]
okostelefon

És még ez is...