Már a húsvét is vásárlási szezon

Húsvét előtt szezonálisan megugrik a játékok online értékesítése, idén a LEGO-szettek és a társasjátékok voltak a legnépszerűbbek. Azokon a napokon pedig, amikor kellemesebb az idő, fűnyírógépet és az örök favoritnak számító akkumulátoros csavarhúzót rendeltek az Extreme Digital online áruházából.

Bár a húsvétot hagyományosan piros tojással, finom ételekkel ünnepeljük, az ünnepet megelőző hetekben a játékok eladásai is mintegy harmadával emelkednek. Közülük a legnépszerűbbek a LEGO termékei, amelyekből csaknem másfélszer annyi fogy, mint társasjátékból, a különböző kreatív játékok pedig a harmadik helyre kerültek az eladás darabszáma alapján. Érdekesség, hogy míg a LEGO-ért átlagosan 6500 forintot fizetnek a vásárlók, az egyéb, feltehetően ajándékba szánt játékokra csak négy-ötezer forintot fordítanak. Tavasszal, annak ellenére jelentősen befolyásolja az eladásokat az időjárás, hogy az internetes vásárláshoz ki sem kell tennünk a lábunkat otthonról. Azokon a napokon, amikor kellemesebb az idő, ötven százalékkal több kerti-, és barkácstermék fogy a www.edigital.hu-n, valamint a kempingtermékek forgalma is megugrik.

Már több éve rendelnek kerti eszközöket és barkácsfelszerelést nagyobb számban a magyar internetezők. A legnagyobb számban a fűnyírók fogynak, ezekből az eladások 86%-a elektromos, 12 százaléka benzines, két százaléka akkumulátoros, egy százaléka pedig robotfűnyírót takar. Ezen kívül jelentős számban rendelnek szegélynyírót, fűszellőztetőt, sövényvágót és fűrészt is online a magyar felhasználók, míg a nem elektromos kerti szerszámok közül az ásó, az ágvágó, a fejsze, a metszőolló és a gyomkiszedő a legnépszerűbb online termékek. Egész évben népszerű, de tavasszal egy kicsit tovább emelkedik a különböző akkumulátoros fúró-csavarozógépek eladásai, amelyet a multifunkciós szerszámgépek, mérőműszerek és csiszológépek követnek a népszerűségi listán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre a kis- és otthoni irodák is megkapják, ami jár

hét ápr 2 , 2018
Bemutatta új, a kis- és otthoni irodák (SOHO) eszközeit összekapcsoló PoE Gigabit web-menedzselt switch eszközeit a tajvani Zyxel. A G1200-5HP/8HP v2 sorozat kiegészítése a laptopokat, az ip-kamerákat és a wifi hozzáférési pontokat is egyszerre, gyorsan, intelligens adatforgalommal kezeli. A gyártó ígérete szerint az irodában használt eszközök akár külön áramellátás nélkül […]
ZyXEL

És még ez is...