Magyarországot az Android uralja

 

Platformok oldaláról vizsgálva hazánkban a népszerűségi listát egyértelműen az Android uralja — állítja a eNET – Magyar Telekom: Jelentés az internetgazdaságról című elemzése. Itthon az okostelefonok 53 százalékán a Google rendszere fut, míg az iPhone – és az azokon futó iOS – jóval a nemzetközi átlag alatt, csupán nyolc százalékot képvisel a teljes okostelefon állományból. A Nokia korábbi, még Symbian-os platformja a készülékek 28 százalékán, míg az újabb, Windows Phone-nal szállított verziók csupán másfél évvel a megjelenést követően már 9 százalékos piaci részesedéssel rendelkeznek. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a telefonoknak több mint 30 százaléka iPhone, miközben az Android hozzánk hasonlóan szintén 50 százalék körüli részesedéssel bír. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a RIM által gyártott Blackberry készülékek állhatnak fel, melyek főleg hozzáadott üzleti szolgáltatásaik miatt keresettek az amerikai piacon. Ezek a készülékek hazánkban viszont éppen a lokalizáció hiánya miatt csupán nagyon szűk réteg által kedveltek. Az operációs rendszerek használata terén tehát igencsak eltérünk a nemzetközi trendektől. Az ok vélhetően a gazdasági helyzet különbözőségéből adódik. Az Apple, jellemzően prémium árkategóriába tartozó készülékeinek alacsony szerepét itthon a szerényebb hazai pénztárcák magyarázhatják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Békéscsaba okostelefon-ready lett

szo dec 1 , 2012
ShareTweetPinShare  Még idén a legelterjedtebb mobil eszközökön is elérhető lesz a virtuális Békéscsabai belvárosi séta turisztikai alkalmazás. A csabai belváros nevezetességei mindenki számára elérhetőek lesznek okostelefonokon, és tableteken, előreláthatólag jövő év márciusától. A békéscsabai önkormányzat projektje a Pocket Guide pályázatán nyerte meg a lehetőséget. A Pocket Guide iPhone-okra és Androidos […]
ZX-81

És még ez is...