Magyarország bekerült a korrupció által leginkább érintett országok csoportjába

Míg a gazdaság helyzetét pozitívan ítélik meg a magyarországi cégvezetők, a korrupciós helyzettel kapcsolatban romlott a véleményük – derült ki az EY legfrissebb felméréséből. A válaszadók több mint háromnegyede úgy látja, hogy a visszaélések és a korrupció mindennaposak az üzleti életben.

Továbbra is jelentős problémát okoz a magyar vállalatvezetők számára a korrupció és a visszaélés. Az EY EMEIA Visszaélési Felmérésében megkérdezett hazai vezetők 78 százaléka tapasztalja, hogy a kenőpénzek és a korrupció az üzleti élet mindennapos részét képezik. Ez öt százalékpontos emelkedést jelent a két évvel ezelőtti eredményhez képest (73 százalék). Az idei érték mintegy 18 százalékkal haladja meg a közép-kelet európai átlagot, és ezzel Magyarország bekerült a korrupció által leginkább érintett országok, mint például Dél-Afrika, India és Egyiptom közé. A felmérésből az is kiderült, hogy amíg a magyar vállalatvezetők mindössze 57 százaléka, addig a kelet-európai vezetők 73 százaléka hisz a személyes felelősségre vonás elrettentő erejében, ha visszaélésekről van szó. A magyar vezetőknél a teljes EMEIA (Európa, Közel-Kelet, India és Afrika) régió 41 országa közül csak az ukrán válaszadók szkeptikusabbak.

A felmérés rámutatott, hogy Magyarországon nem szokás jelenteni, ha valaki visszaélést vagy etikátlan magatartást tapasztal a vállalatánál. A vezetők mindössze 21 százaléka állította, hogy jelezte felsővezetőinek vagy külső partnernek, ha visszaélést tapasztalt. A válaszadók harmada inkább elhallgatta a tudomására jutott információt. A kutatás rámutatott, hogy a saját gyakorlatára vonatkozó kérdések esetén a magyar vezetők 85 százaléka még karrierjének előmozdítása vagy jutalom ígérete esetén sem lenne hajlandó etikátlan vagy illegális eszközökhöz nyúlni. Ezzel szemben a közép-kelet európai régióban minden ötödik vezető hajlandó lenne átlépni ezt a határt. A régiós vezetők tíz százaléka hajlandó lenne például feljavítani vállalata pénzügyi kimutatásait a pénzügyi célok teljesítése érdekében. Magyarországon ugyanez az arány ennek mindössze a fele.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre! Már az interneten is kitölthető a nemzeti konzultációs kérdőív

vas ápr 9 , 2017
ShareTweetPinShareSzombattól az állampolgárok az interneten is kitölthetik a nemzeti konzultációs kérdőívet a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a kérdések olyan témákra vonatkoznak, amelyekben Magyarországnak vitája van Brüsszellel. A kormány álláspontja szerint meg kell védeni a határokat, és véget kell vetni a „migránsbiznisznek”, […]

És még ez is...