Magyar hackercsapat DerbyConon

 

Második alkalommal rendezik meg idén a DerbyCon elnevezésű it-biztonsági találkozót, az Egyesült Államokban található Louisville-ben. A konferencián a Deloitte Zrt. képviseletében idén magyar it-biztonsági szakértők is előadnak. Tóth László, szenior menedzser, több mint tízéves információbiztonsági gyakorlattal rendelkezik, szakterülete a biztonsági auditálás és a behatolási kísérletek elleni védelem. Spala Ferenc, szenior tanácsadó, it-biztonsági konferenciák rendszeres előadója a Hacktivity szervező csapatának tagja. Kettejük előadása az Adatbázis-hackelésről kicsit másképp címet kapta, mivel a két szakértő megoldást talált arra, hogyan jussanak be erős védelemmel ellátott adatbázisokba akkor is, ha a szélesebb körben elterjedt hackermódszerek használatára nincs lehetőség. Az egy évvel ezelőtti DerbyCon rendezvényre 1100 érdeklődő hacker érkezett a világ számos országából, és a szervezők idén is közel ennyi vendéget várnak. A találkozó résztvevői előadásokat tartanak, biztonsági alkalmazásokat és kódokat tesztelnek, hogy azokat később tökéletesíteni lehessen a hatékonyabb vállalati informatikai védelem érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Korán kezdenek a hackerpalánták

pén szept 28 , 2012
ShareTweetPinShare  Az internet hatása a gyermekekre és a fiatalokra című nemzetközi tanácskozáson Krasznay Csaba it-biztonsági tanácsadó a kiberbűnözésről és a hackerekről tartott előadásában úgy fogalmazott, gyakori, hogy a gyermekek az interneten kapcsolatba kerülnek jól szervezett csoportokkal, de nem érzik a tetteik súlyát, és aztán a rendőrség őket kapja el, „ők […]
biztonság

És még ez is...