Magyar bajnok lett az NNG

szavazNagy sikerrel zárult az idei European Business Awards (EBA) első fordulója. Mintegy 71 000 szavazatot adtak le Európa-szerte a kontinens egyik legelismertebb üzleti díjáért folyó versenyben résztvevő vállalatokra. Az NNG három másik hazai céget maga mögé utasítva nyerte el a magyarországi „National Public Champion” díjat 2014 elején. A második fordulóban már Európa legjobbjaival versenyez a hazai szoftverfejlesztő, így ismételten számít a közönség támogatására. A szavazatokat március 25-ig lehet leadni, az EBA honlapján. Az eddig elért győzelemmel az NNG-t Magyarország legsikeresebb, leginnovatívabb és legetikusabb vállalatának választotta az EBA közönsége. „Fontosnak tartjuk minél tágabb körben ismertetni az NNG történetét, mert példánkkal szeretnénk utat mutatni a hazai induló és működő vállalkozásoknak. Ezért is külön büszkék vagyunk arra, hogy az NNG képviselheti Magyarországot az európai mezőnyben. Az új forduló alkalmával minden szavazatra szükségünk lesz” – hangsúlyozta Balogh Péter, az NNG Kft. vezérigazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Példátlan siker „Az internet nem felejt” program

pén febr 14 , 2014
Félidejéhez közeledik „Az internet nem felejt” program, amit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) indított el januárban. Eddig 12 középiskolában, közel ezer fiatal és pedagógusaik ismerkedtek meg a tudatos internethasználattal. Az eredetileg harminc állomásosra tervezett előadássorozatra az elmúlt hetekben további húsz iskola jelentkezett be, valamint jeltolmácsok segítségével siket fiatalokkal foglalkozó […]
osztály

És még ez is...