Lekapcsolta a szünetmentest: 55 milliárd forintos kárt csinált

2

Brit sajtóértesülés szerint az áramellátás véletlen kikapcsolása okozhatta a múlt hétvégén a British Airways (BA) globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában. Lapértesülések szerint egy alvállalkozó cég karbantartást végzett a BA londoni adatforgalmi központjában a Heathrow repülőtér mellett, és az egyik alkalmazott egyszerűen kikapcsolta a szünetmentes áramforrást, amely a normál hálózati áramellátás mellett a vészhelyzeti tartalékot biztosító akkumulátorokkal, illetve a dízelgenerátorral is összeköttetésben volt.

Iparági becslések szerint a háromnapos felfordulás miatt a BA 150 millió font (55 milliárd forint) kártérítés kifizetésére kényszerülhet.

A brit laphoz eljutott egy belső email-üzenet, amelyben a BA információtechnológiai részlegének vezetője arról tájékozatja kollégáit, hogy a szünetmentes áramforrás visszakapcsolása is szakszerűtlenül történt, és ez fizikai károsodást okozott az informatikai rendszerben. A számítógépes hálózat kiesése elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a BA teljes, globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és a május végi hagyományos háromnapos hosszú hétvégén becslések szerint 75 ezren rekedtek a légikikötőkben. Heathrow-n és Gatwicken összesen hétszáz járatot kellett törölni, köztük a British Airways több budapesti járatát is.

2 thoughts on “Lekapcsolta a szünetmentest: 55 milliárd forintos kárt csinált

  1. Forint természetesen. Köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket!
    -szerk-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mobiltelefont lopott a lakótársától

hét jún 5 , 2017
ShareTweetPinShareA Pásztói Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 31 éves pásztói férfi ellen. A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2017. januárjában pásztói lakásukból ellopta lakótársa mobiltelefonját, majd azt az egyik italozóban továbbértékesítette. A nyomozók az eltulajdonított mobiltelefont megtalálták és lefoglalták. A rendőrök a 31 éves férfival szemben […]
rendőr, bilincs

És még ez is...