Lego liga lesz Debrecenben

Abraham-LaszloElőször rendezik meg Németországon kívül a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat közép-európai döntőjét, amelynek március 19-20-án a debreceni Kölcsey Központ ad otthont – jelentették be a szervezők. Ábrahám László, az National Instruments Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: cégük azért kapta meg a verseny rendezési jogát, mert évek óta eredményesen vesz részt a versenysorozat szervezésében, és egyre sikeresebb a vállalat 2009 óta működő mentorprogramja, amely a robotprogramozást és a természettudományos gondolkodást segíti.

Az idei közép-európai döntőben Ausztria, Németország, Svájc, Csehország, Románia, Szlovákia és Magyarország legsikeresebb középiskolás csapatai mérik össze felkészültségüket és kreativitásukat – tette hozzá. A debreceni eseményen 260 diák vesz részt, Ábrahám tájékoztatása szerint a 10-16 éves fiatalok három-tíz tagú csapatokban dolgozva egy előre megadott, a társadalmat aktuálisan érintő – idén a szelektív hulladékgazdálkodás és hulladékfeldolgozás témában – kutatást végeznek, valamint egy teljesen automatikusan működő robotot terveznek meg, programoznak és tesztelnek úgy, hogy az képes legyen küldetését elvégezni a terepasztalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

200 milliós sikkasztás: rejtély hogy nem tűnt fel tízezer alkatrész hiánya

sze márc 16 , 2016
Egy külföldi cég debreceni telephelyének vezetője tett feljelentést 2014. június 16-án a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon arról, hogy alkalmazottak számítógép alkatrészeket tulajdonítottak el a cégtől. A nyomozók széleskörű, mindenre kiterjedő adatgyűjtést és tanúkihallgatásokat végeztek, amelynek eredményeként azt állapították meg, hogy két dolgozó 2012. január és 2014. május között naponta olyan alkatrészeket […]

És még ez is...