Légiirányítási-szoftverben gyengék a britek

AirportxJelentős forgalmi fennakadásokat okozott pénteken London légterében az irányítási rendszer informatikai hálózatának meghibásodása. A hibát ugyan estére kijavították, de a feltorlódott járatok miatt nagy késések voltak, amelyek budapesti járatokat is érintettek. A meghibásodás a brit országos légi irányítási szolgálat (NATS) Swanwickban működő irányító központjának informatikai rendszerében következett be. A Hampshire megyében lévő központ a felelős az angliai légi irányításért a légtér Manchestertől délre eső részén, így London öt nemzetközi repülőterének – Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton, City – forgalmát is ez a létesítmény ellenőrzi.

A műszaki problémák miatt jelentősen meg kellett növelni a leszálló repülőgépek közötti távolságot, és az indulásokat Heathrow-n és Gatwicken is teljesen le kellett állítani egy időre. Patrick McLoughlin brit közlekedési miniszter péntek este kijelentette, hogy ilyen mértékű fennakadás a brit légiforgalomban „egyszerűen elfogadhatatlan”. McLoughlin közölte: „teljes körű magyarázatot” követel a NATS-tól a történtekre. A swanwicki irányító központ azonban korábban is okozott gondokat, és már építése sem volt problémamentes. A létesítményt 1997-ben kellett volna átadni, ám az informatikai rendszer hibái miatt végül csak 2002-ben helyezték üzembe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ericsson: ilyen lesz a jövő, a közeljövő I.

ked dec 16 , 2014
ShareTweetPinShareKözeledik az év vége és az Ericsson ConsumerLab negyedik éves trend-jelentésében már most bemutatja a jövő év és általában a közeljövőt jellemző legfontosabb új fogyasztói trendeket. A jelentésből kitűnik, hogy az okostelefonok korábban elképzelhetetlen hatással vannak a társadalom jelentős részére. A fogyasztók újabb és újabb alkalmazásokat próbálnak ki és azokat […]
Mézga Köbüki

És még ez is...