Lebukott a negatív hírek eltüntetésére szakosodott vállalkozás

 

Tetemes összeget nyert egy titkos kínai vállalkozás abból, hogy eltüntette a világhálóról az „ügyfelekről”  szóló negatív bejegyzéseket – számolt be legfrissebb számában a Cajhszin Magazin. Egy pekingi vállalkozó, Ku Teng-ta 2007-ben indította Yage Times elnevezésű „információtechnológiai” vállalkozását. Cége csupán 2011-ben 50 millió jüan (mintegy 1,7 milliárd forint) bevételre tett szert szolgáltatásaiért. Ku ugyanis szép pénzt kapott ügyfeleitől azért, hogy az őket kedvezőtlen színben feltüntető cikkek, írások eltűnjenek az internetről. Különösen sokba került a megrendelőnek, ha bizonyos kulcsszavak blokkolását szerette volna elérni a „kínai Google” néven is ismert népszerű keresőben, a Baiduban. A klientúra a magánszemélyektől az állami vállalatokon át a nagy cégekig terjedt. A legnagyobb üzleti forgalmat a Yage Times számára a fővárostól távol eső vidéki tisztségviselők biztosították. A cég igyekezett megvesztegetni az adott internetes portálokat, és ha ez nem vezetett eredményre, hamis pecséttel ellátott „kormányzati utasítást” küldött a portál szerkesztőinek a kellemetlen írás eltüntetésére. Egyesek szerint ez utóbbi módszer miatt bukott le a vállalkozás. Tavaly nyáron nagy csapat rendőr szállta meg a cég pekingi irodáit, őrizetbe vett több mint száz alkalmazottat, bilincs kattant Kut csuklóján is. A nyomozás még tart. A Cajhszin úgy tudja, hogy a kínai keresőóriás, a Baidu munkatársai közül is lefogtak négyet, akik összejátszottak a vállalkozóval — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Indul a Feketelista Álláskeresőknek weboldala

szo febr 23 , 2013
  Egy hónapja született meg a Facebookon a Feketelista Álláskeresőknek című oldal, ahol egy hónapja ontják a történeteket, kérdéseket a munkát keresők, akiket e közben mindenféle gonosztevő próbál kifosztani, akiknek szorult helyzetével a munkaadók megpróbálnak visszaélni. A lassan közösséggé kovácsolódó társaság újabb mérföldkőhöz ért el: néhány órán belül elindul a […]
internet, hotline

És még ez is...