Leállította az orosz trollgyárat az amerikai kibervédelem a félidős választások napján

Az amerikai kibervédelmi parancsnokság a tavaly őszi félidős választások napján blokkolta a hírhedt szentpétervári orosz trollgyár internet-hozzáférését, és ezzel leállította tevékenységét – jelentette a The Washington Post. A lap meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte az exkluzív információt az Internet Research Agency (IRA) nevű trollgyár elleni amerikai kibertámadásról, amely az első volt a maga nemében. A lap szerint a Vlagyimir Putyinhoz köthető egyik oligarcha, Jevgenyij Prigozsin által működtetett trollgyárat tavaly november 6-án, a félidős választások napján „kiiktatták az internetes térből”. Az IRA célja az volt, hogy befolyásolja az amerikai választást. Ennek eléréséhez a cég alkalmazottai amerikaiként jelenítették meg magukat a közösségi portálokon és terjesztettek álhíreket.

Az amerikai védelmi minisztérium kiberháborúval foglalkozó részlege és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – amely együttes erőfeszítésekkel igyekszik gátat vetni az internetes térben elkövetett bűncselekményeknek – nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit. A kiberháborúval kapcsolatos információk mindig titkosítottak, csak nagyon ritkán hoznak nyilvánosságra vonatkozó részleteket. A The Washington Post megjegyezte: ez volt az első nagyobb akciója a Pentagonnak és az NSA-nek azóta, hogy Donald Trump és a kongresszus kiterjesztette hatáskörüket „csapásmérő” képességük erősítése érdekében. Az amerikai elnök tavaly egy nagyszabású, általános elhárítási hadműveletet hagyott jóvá a félidős választásokba történő orosz beavatkozás kivédése és semlegesítése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kétségbe vonta a Kreml az orosz trollgyár elleni amerikai kibertámadást

ked márc 5 , 2019
Kétségbe vonta a Kreml szóvivője szerdán az orosz trollgyár elleni amerikai kibertámadásról szóló washingtoni sajtójelentést. „Nem tudom, mennyire hitelesek azok az adatok, amelyekre ez az újság (a The Washington Post) hivatkozik. Mivel a hivatkozások névtelenek, óvatosan kell hozzájuk viszonyulni” – mondat Dmitrij Peszkov, aki egyúttal azt hangoztatta, hogy az Egyesült […]
Kreml Moszkva

És még ez is...