Lapátkéz-emulátorral erősít a Honor 6

selfieA Honor 6 is megkapja a cég EMUI 3.0-ás kezelőfelületét, amelyet még szeptemberben, a berlini IFA kiállításon mutattak be. A jelenlegi kezelőfelületen ilyen visszajelzések alapján került kialakításra például a beépített tükör funkció, és lehetővé vált az is, hogy a zseblámpa gyorsmenüből is elérhető legyen. Az EMUI 3.0 felület egyik legnagyobb újítása pedig az lesz, hogy lehetővé teszi a teljes képernyő elérését egy kézzel, minden nehézség nélkül. Ez úgy történik, hogy a névjegyek, az üzenetek és az e-mailek képernyőin a képernyő felső részét megragadhatjuk a hüvelykujjunkkal, majd lejjebb húzhatjuk a felső rész tartalmának egyszerűbb eléréséhez.

Az új felhasználói felület emellett egyszerűbbé teszi majd a kapcsolatok kezelését is, mivel a tárcsázó, a névjegyek és az üzenetek ablakokból egyaránt el tudjuk érni a kapcsolatok minden adatát. A fontos pillanatok megörökítésére pedig lehetőségünk lesz a képgalériák nézegetése közben is, az éppen megtekintett kép egyszerű lefelé húzásával.

Emellett szórakoztatóbbá válik a szelfik készítése: a szépítés mód használata közben egy kisméretű előnézeti ablak segít megtalálni a legjobb arckifejezést, a panoráma önarcképek pedig szintén kiegészülnek egy szépség funkcióval, ami segít eltüntetni a felvételről a kisebb bőrhibákat. A fotókhoz emellett hozzárendelhetjük a felvétel idejére és helyére, valamint az időjárásra vonatkozó információkat, és elláthatjuk őket hangulati vízjelekkel is. Az EMUI 3.0 2015. január végén válik elérhetővé a Honor 6 készülékre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Óvakodj a Facebooktól!

csü nov 27 , 2014
Otthon végezhető munkára jelentkezéssel bankkártya-adatokat csalnak ki ismeretlenek az egyik közösségi portálon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán. Az MTI információi szerint a felhívás a Facebookon jelent meg. A rendőrség tájékoztatása szerint szerdán jelent meg a közösségi oldalon egy hirdetés, amely otthon végezhető munkáért akár napi 257 amerikai dolláros […]

És még ez is...