KSH: a növekedést elsősorban az uniós források és a kedvező adózási feltételek segítik

Dinamikusan fejlődik a digitális gazdaság alapját jelentő hazai IKT (információs és kommunikációs technológiák) szektor – derül ki a KSH friss felméréséből. A vállalatok növekedését elsősorban az uniós források és a kedvező adózási feltételek segítik. A további bővüléshez azonban a cégeknek meg kell felelniük a folyamatosan változó szabályozási környezetnek is – hívja fel a figyelmet az EY. Látványos fejlődésen ment keresztül a hazai infokommunikációs szektor az elmúlt években. Az ágazatban működő vállalkozások értékesítésből származó nettó árbevétele évente átlagosan 5,7 százalékkal emelkedett 2013 és 2017 között, míg a vizsgált időszak végén elérte a közel nyolcezer milliárd forintot. A szektor beruházásai 2013 óta évente átlagosan 19 százalékkal emelkedtek. A dinamikus fejlődést az uniós források szélesebb körű felhasználása is segítette, ezért míg hét éve összesen 200 milliárd forint beruházási értéket mértek, addig 2017-re ez az összeg már 407 milliárd forintra bővült. A vizsgált időszakban az ágazatban működő kis- és középvállalkozások száma is jelentős mértékben, közel 28 százalékkal emelkedett, így a kutatás kezdetekor mért, alig 27 ezerhez képest két éve már több mint 34 ezer vállalkozást számláltak. A növekedéshez a kedvezményes adózási konstrukciók nagy mértékben hozzájárultak – mutat rá az elemzés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ha kéri a munkaadó a mobilodat, mostantól oda kell adni

csü ápr 25 , 2019
ShareTweetPinShareÚj állomáshoz érkezett a GDPR: a magyar parlament összhangba hozta a magyar törvényekkel. Ez alapján sok területen változik a szabályozás, ami többek között a munkahelyeken használt rendszerek, számítógépek, laptopok, tabletek és okostelefonok kezelését is érinti. Az új szabályozás szerint a cégek alkalmazottai alapesetben csak munkára használhatják azokat a számítástechnikai eszközöket […]
GDPR

És még ez is...