Kötekedtek, barátkoztak, meglopták

bortonxKötekedtek, majd barátkoztak a sértettel, közben ellopták telefonját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztálya nyomozást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a húszéves K. Valentino, a 26 éves B. Béla budapesti és a húszéves K. Róbert monori lakosokkal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok 2015. március 13-án 2 óra 30 perc körüli időben a Budapest VI., Ó utcában a sértettet megszólították. Először kötekedtek vele, de ő erre nem reagált, ezért barátságos hangnemre váltottak és a sértett figyelmét elterelve mobiltelefonját eltulajdonították. Ezt követően a férfiak egy gépkocsival a helyszínről elmenekültek. A bűncselekmény bejelentése után a talpraesett terézvárosi rendőrök a társaság tagjait a helyszín közelében elfogták és előállították.

A három férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztálya folytatja le. K. Valentinot és K. Róbertet az illetékes bíróság 2015. március 15-én előzetes letartóztatásba helyezte, harmadik társuk szabadlábon védekezhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem mindenkinek oldja fel a VoIP-korlátozásokat a Vodafone?

csü márc 19 , 2015
Április elsejétől a Vodafone Magyarország minden jelenleg forgalmazott, mobilinternet hozzáférést is tartalmazó lakossági előfizetéses csomagjában szabadon, korlátozás nélkül lehet használni VoIP, azaz internet protokoll alapú hang- és üzenetküldő alkalmazásokat — jelentette be Diego Massidda vezérigazgató. A bejelentés a jelenlegi lakossági Go, Go+, valamint a Red csomagok előfizetőire, a MobilNet (Basic, […]

És még ez is...