Kóser telefont dobott piacra a Samsung

telefonAz izraeli Askannal együttműködve, olyan készüléket mutatott be a Samsung, melynek felhasználói könnyebben kiszűrhetik a vallásukkal ellentétes tartalmakat – írja a Jewish News Service-re hivatkozva a zsido.com. „Azért választottuk partnerünknek az Askant, mert a cég segíti a háredi közösséget, melynek tagjai szeretnék okos telefonkészülékeket használni és hozzáférni a fejlett eszközeinkhez úgy, hogy az teljes összhangban marad az életstílusukkal” – mondta Guy Hibash, a Samsung izraeli részlegének vezetője azután, hogy az óriáscég piacra dobta az első „kóser” telefonját.

Az Askan olyan technológia fejlesztésével foglalkozik, amely internetes szűrőket telepít az okos készülékekre. A módszernek köszönhetően a háredi közösség könnyebben képes kiszűrni és blokkolni a vallási szempontból sértő vagy nem megfelelő tartalmakat. A „kóser” operációs rendszer több Samsung készüléken, például a Samsung Galaxy S6 és S7, valamint az A5 és J1-es modelleken is elérhető lesz. Tzvi Braverman háredi rabbinikus bíró már jóvá hagyta a készülék használatát, azonban hivatalosan még Nissim Karelitz rabbi elismerésére is várnia kell a találmánynak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kínában dutyi vár a felvételin csalókra, Magyarországon ez elképzelhetetlen

csü jún 9 , 2016
Háromtól-hét évig terjedő börtönbüntetéssel is büntethetik a központi egyetemi felvételiken csalókat és az őket segítőket mostantól Kínában. Ezért idén az érintett mintegy 9,4 millió fiatal és családtagjaik még nagyobb izgalommal várták a vizsgák első napját. A „felső vizsgát” (gaokao), amelyet Kína-szerte a fiatalok jövője szempontjából a legmeghatározóbb megmérettetésének, az ember […]
osztályterem, digitalizáció

És még ez is...