Kormányzati adatközpont épül több mint 16 milliárd forintos támogatásból

Felhőalapú szolgáltatásokat is nyújtó kormányzati adatközpont épül, a projektet megvalósító NISZ Nemzeti Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. 16,35 milliárd forintos támogatást kapott a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív program (Köfop) keretéből.

A projektnek köszönhetően egyszerűsödnek és lerövidülnek a közigazgatási eljárások, az új rendszer Európa egyik legbiztonságosabb adattárolását teszi lehetővé. Hozzátette, a projekt összhangban van az e-közigazgatás kiterjesztéséről szóló kormányhatározattal és a Köfop irányelveivel. Vadas Ernő projektigazgató elmondta, a big data korszakába lépve elkerülhetetlen a központi háttérinfrastruktúra fejlesztése. A beruházás Budapesten és egy vidéki helyszínen valósul meg: előbbi – egy 1600 négyzetméteres géptermi és ugyanekkora kiszolgáló terület, valamint külső infrastruktúra – várhatóan 2017 végéig, utóbbi pedig – hatszáz négyzetméter géptermi kapacitás – 2018 első felében.

Babócsy László projektigazgató kiemelte, hogy a georedundáns (földrajzilag különálló, eltérő kockázatú) rendszerek biztonságosak, a legszigorúbb minősítésű adatok tárolását is lehetővé teszik. Ismertette, hogy a projekt költségeinek túlnyomó részét az adatközpont infrastruktúrája (több mint öt és fél milliárd forint), a hardverek (közel 5 milliárd forint) és a szoftverek (3,7 milliárd forint) jelentik, a két telephelyen többek között összesen nettó 2,4 petabájt (csaknem 2,5 millió gigabájt) tárolási kapacitást kap helyet. Az új adatközpont alkalmas a kormányhivatali rendszerek, a közigazgatási ügyekhez kapcsolódó alkalmazások és nyilvántartások, a szakhatósági nyilvántartások, valamint az elektronikus közigazgatási ügyintézés közvetlen kiszolgálására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NGM: jövőre búcsúzhatunk a számlatönbtől

vas ápr 30 , 2017
ShareTweetPinShareJövőre debütálhat a gazdaságfehérítés újabb állomása, az online számlázás: a számlázó programok használata esetében 2018. július 1-jétől lesz kötelező az online adatszolgáltatás, amit az adózók már az idén július 1-jétől tesztelhetnek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel. Hangsúlyozták: a tárca célja az, hogy az új rendszer a lehető legkisebb […]
számla

És még ez is...