Koránt sincs vége az e-mailgate-nek

Hillary-ClintonKiterjesztette nyomozását Hillary Clinton külügyminiszteri elektronikus levelezésének ügyében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) – közölte híroldalán névtelenül nyilatkozó tisztségviselőkre hivatkozva csütörtökön a Fox News televízió. Clinton, akit legfőbb esélyesnek a tartanak a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének elnyerésére, az amerikai diplomácia vezetőjeként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszert használta, hanem családjának magánszerverén keresztül kommunikált.

Az FBI a Fox News szerint azt vizsgálja, hogy az üggyel kapcsolatban egyesek tettek-e a szövetségi hatóságoknak hamis állításokat írásban, szóban vagy egy harmadik félen keresztül, és hogy történt-e nyomásgyakorlás egy harmadik félre egy eltussolásra való összeesküvés keretében. A bűncselekmények mindegyike öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A szövetségi nyomozók annak is megpróbálnak utánajárni, hogy a nemzetvédelmi információk „súlyos gondatlansággal” történt kezelésével megsértették-e a kémkedés elleni törvény rendelkezéseit.

Az amerikai törvénykönyvnek a hamis tanúzásra vonatkozó kitételeit abban az esetben alkalmazhatják, ha Clinton, a munkatársai vagy az ügyvédje nem voltak őszinték az FBI nyomozóival szemben a külügyminiszteri e-mailekkel, azok titkosításával, vagy azzal kapcsolatban, hogy a volt first lady szerveréről valóban csak nem hivatalos leveleket töröltek le. A törvény rendelkezései a nem eskü alatt tett kijelentésekre is vonatkoznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Margaréta ismét elindul világot látni

vas nov 15 , 2015
A Noreg Információvédelmi Kft. 11,85 millió forint támogatást nyert a GOP-2015-3.3.4 – Versenyképes IKT szektor fejlesztése elnevezésű, az informatikai szektor külpiaci terjeszkedését segítő pályázaton. Ennek köszönhetően a Noreg saját fejlesztésű Margaréta kártyamenedzsment megoldásával megkezdi a külföldi piacra lépést. (A társaság a Margaréta kártyamenedzsment megoldásával korábban már kilépett a nemzetközi piacra. […]

És még ez is...