Komáromi Microsoft-elbocsátások: megszólalt az uniós biztos

1

microsoftAz Európai Bizottság számára fontos, hogy nagyarányú munkavállalói elbocsátás esetén a dolgozók maximális segítséget kapjanak az újbóli elhelyezkedéshez, illetve az érintett térség meg tudja oldani a kialakult helyzettel kapcsolatos kihívásokat – hangsúlyozta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelős uniós biztos azt követően, hogy tájékozódó megbeszélést folytatott a komáromi Microsoft-gyár (korábban Nokia) bezárásáról a vasas szakszervezeti vezetőkkel. Andor kiemelte: az Európai Bizottság az Európai Szociális Alap és a Globalizációs Kiigazítási Alap révén tud pénzügyi segítséget nyújtani ilyen helyzetekben.

Andor elmondta, hogy telefonon beszélt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat vezetőjével, akinek a tájékoztatása optimizmusra adhat okot, szerinte ugyanis Komáromtól nem messze, Győr térségében jelentős munkaerőigény van, illetve képzett munkaerőre épülő új beruházásokkal számolnak az ország különböző részén. Andor közölte, hogy elsősorban a kormányzatnak van szerepe az uniós alapok lehívásában, és szerinte minél előbb lépéseket kell tenni ennek érdekében. Becslések szerint a korábbi elbocsátások után az elküldött munkavállalók hetven százaléka tudott elhelyezkedni.

Mint korábban megírtuk, a Microsoft a múlt héten jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan.

One thought on “Komáromi Microsoft-elbocsátások: megszólalt az uniós biztos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NAV: lebukhatsz, ha meglopod a munkaadód

csü júl 24 , 2014
ShareTweetPinShareMunkaadójukat megkárosító pultosokat buktattak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai, akik egy söröző online pénztárgépének adatai alapján leplezték le a csalókat. A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának közlése szerint az ellenőröknek gyanús lett, hogy a csepeli sörkimérésből feltűnően rapszodikusan érkeznek a forgalmi adatok az online pénztárgéprendszeren keresztül. A […]
kocsma

És még ez is...