Kóka cége durván veszteséges volt tavaly

Cellum-eredmenyekA Kóka János által vezetett Cellum Global Zrt. tavaly viszonylag alacsony, közel 300 milliós forgalmat ért el, és durván veszteséges évet zárt — derül ki nyilvános cégadatokból. A nyereségesség téren azért történt előrelépés, a korábbi 370 milliós veszteséget sikerült 200 millióra lefaragni, igaz a társaság létszámát is, a 2014 csúcs közel a felére csökkent a társaság alkalmazottainak a száma, ami gyakorlatilag a cég vezetőinek számával egyezik meg.

Némi vigaszt nyújthat a cég tulajdonosainak, hogy a  Cellum a napokban Mianmarban nyert el jelentős megbízást. A Cellum fejleszti és üzemelteti majd a MyPay mobilfizetési platformját az ázsiai országban. A banki szolgáltatások alacsony elterjedtségének és a nyolcvan százalékos okostelefon-penetrációnak köszönhetően az 51 milliós népességű Mianmar mindkét cég számára óriási üzleti lehetőséget jelent. Nem ad okot a hurráoptimizmusra, hogy bár a társaság már 2014-ben megjelent a délkelet-ázsiai piacon, ahol nemrég lépte át a százmilliós tranzakciószámot.

gjVélemény
A társaság eléggé nyilvánvaló módon még az üzletfejlesztés fázisában van, ami magyarázhatja az évek óta tartó veszteséges működést. A magyar vállalat jövőbeni pozitív eredményeivel kapcsolatosan érdemes figyelembe venni azt a néhány hónapja történt bejelentést, amely szerint Szingapúri székhellyel új regionális központot alapított a mobiltárca-szolgáltató. A Cellum Asia Pacific PTE LTD. vette át ugyanis az irányítást a magyar fejlesztőcég kelet-ázsiai működése felett, valamint ez a cég koordinálja a további regionális terjeszkedését is. Érdemes tudni, hogy a szingapúri cégalapításnak számos előnye van adóoptimalizálási szempontból: az ott alapított cégek nem fizetnek adót a külföldön elért nyereségük után, nincs osztalék vagy tőkenyereség adó, nincs ingatlan/halálozási/örökösödési adó, a személyi jövedelemadó pedig maximum húsz százalék.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Segít az Unió: két osztályterem okos lett

sze máj 25 , 2016
ShareTweetPinShareA Debreceni Egyetem két tanintézményében uniós finanszírozással valósult meg egy-egy okos osztályterem. Az okos osztálytermek technikai berendezései között található például az interaktív oktató asztal: az 55 colos érintőkijelző köré négy-hat fős tanulócsoportok is összegyűlhetnek és vizuális, képalkotó tanulás segítségével bővíthetik tudásukat. Az interaktív fekete tábla a hagyományos, „analóg” iskolai táblákat […]
oktatás, mobil

És még ez is...