Kitálaltak az amerikai internetes cégek

nsaTöbb vezető amerikai internetes cég is nyilvánosságra hozta, hogy a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság (FISC) végzése alapján 2012-2013-ban milyen nagyságrendben szolgáltatott ki adatokat nemzetbiztonsági nyomozások céljára. Az adatokból kiderül, hogy az Egyesült Államok szakszolgálatai több tízezer amerikai állampolgárra vonatkozóan kértek be adatokat a Google, a Microsoft, a Yahoo, a Facebook, a LinkedIn és a Tumblr szolgáltatótól. A Google-t 2012 utolsó hat hónapjában 12-13 ezer, 2013 első felében pedig 9-10 ezer ügyfelére vonatkozó adatok kiszolgáltatására kötelezték. A több mint egymilliárd felhasználóval rendelkező Facebooktól az első időszakban 4-6 ezer, a másodikban 5-6 ezer felhasználóval kapcsolatban kértek információkat. Amíg a Microsofttól a FISC által felhatalmazott nyomozó hatóságok a tavalyi év első felében 15-16 ezer kliensre vonatkozó adatokat igényeltek, addig a Yahoo esetében ez a nagyságrend 30-31 ezres volt. A Yahoo közölte, hogy az információkérések felhasználóinak mindössze 0,01 százalékára (minden tízezredik felhasználóra) vonatkoztak. Az Apple a múlt héten hozta nyilvánossággal, hogy 249 felhasználójáról kértek adatokat 2013 első hat hónapjában — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

M2M-ben a Vodafone az első

csü febr 6 , 2014
ShareTweetPinShareA Vodafone az ország teljes területén biztosítani tudja a gépek közötti, úgynevezett Machine to Machine (m2m) kommunikációt — jelentette be a társaság. A 2013 végén megjelent Analays Mason „M2M carrier Scorecard 2013” szerint a Vodafone a világ elsőszámú M2M szolgáltatója, immár három éve. Az elemzés a világ vezető távközlési cégeit […]

És még ez is...