Kiskirály: enyhe büntetéssel megúszta a szécsényi polgármester

Négy éve, 2015 nyarán Stayer László, Szécsény polgármestere lement a hivatal pincéjébe, és lekapcsolta a várost az internetről. A 24.hu szerint első fokon 1,25 millió forint büntetés megfizetésére kötelezte a bíróság közérdekű üzem működésének a megzavarása miatt. A vádirat szerint „Stayer 2015. július 6-án magához vette az önkormányzati épület alagsori helyiségében lévő szerver szoba kulcsát, majd az ott elhelyezett, működő szerver áramellátását ellátó kismegszakítókat szándékosan lekapcsolta. Ezzel megszakította a Szécsény Város Önkormányzata tulajdonában lévő – de egy internetszolgáltató által üzemeltetett – szélessávú Internet-hálózat működését”. A következő kilenc órában a város internet nélkül maradt, de ami ennél is súlyosabb, hogy megszűnt a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat távközlési adatforgalma Szécsényben (…) megbénult a Szécsényi Rendőrkapitányság informatikai rendszere, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szécsényi Járási Hivatalának a működése, a Szécsényi Katasztrófavédelmi Örs és az Országos Mentőszolgálat csak rádión kapta meg a riasztásokat, valamint leállt a Szécsényi Közös önkormányzati Hivatal informatikai rendszere, továbbá az e-MultiCoop Szövetkezet internetes adatforgalma is. Mindez jelentős zavart okozott a közintézmények, közhivatalok működésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.