Kínának már csak 20 évre elegendők a ritkaföldfém készletei

A kínai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy az ország ritkaföldfém-exportjáról szóló vita rendezésére irányuló kérést a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) eljárási szabályainak megfelelően fogja kezelni. A minisztérium által kiadott közlemény válasz arra, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok és Japán hivatalosan is a WTO-hoz fordult az exportkorlátozásra vonatkozó panaszával. A dokumentum megállapítja, hogy Kína korábban állandó kommunikációt tartott fenn az érintett országokkal a nyersanyagok – így a ritkaföldfémek – exportjára vonatkozó politikájával kapcsolatban. Miao Vej (Miao Wei) ipari és információtechnológiai miniszter úgy vélte, egyes ritkaföldfémekből a kínai készletek mindössze húsz évig tartanak, ha nem állítanák le a túlzott kitermelést. Kína felfüggesztette a ritkaföldfémekre vonatkozó új kutatási és bányászati engedélyek kiadását; termelési korlátozást léptetett érvénybe és exportkvótát vezetett be. A ritkaföldfémek 17 elemből álló csoportja nélkülözhetetlen egy sor fontos csúcstechnológiát képviselő termék, így például mobiltelefonok, szélturbinák, elektromos autók, vagy fegyverek gyártásához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Európa egy időben mozdul a digitális írástudásért

sze márc 14 , 2012
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) jóvoltából Magyarország is részt vesz az e-Skills Week 2012 programsorozatban. Európa több mint harminc országának részvételével rendezik meg az e-Skills Week eseményeket 2012 márciusában és áprilisában. Az EU Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatósága, a DIGITALEUROPA és az European Schoolnet azért hívták életre ezt […]
ZX-81

És még ez is...