Kiküszöbölték az intelligens karantén „gyermekbetegségeit”

Csehországban már országos szinten működik az úgynevezett intelligens karantén rendszer, amellyel a közegészségügyi hatóságok nagyon gyorsan meg tudják határozni, hogy egy-egy új koronavírus-beteg kikkel találkozott az előző öt napban. „A rendszer segítségével az új beteg kontaktusainak mintegy kétharmadát napokon belül felfedjük, s be tudjuk őket rendelni tesztelésre” – mondta Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese, a projekt vezetője a CTK hírügynökségnek. Az intelligens karantén rendszert áprilisban már több cseh régióban tesztelték. Prymula szerint az eltelt egy hónap alatt sikerült kiküszöbölni az alkalmazás szinte minden „gyermekbetegségét”, és most már országos szinten is üzemképes.

A rendszer lényege, hogy a diagnosztizált megfertőzött személynél – a mobilszolgáltatók adatainak segítségével – minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy őket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján tudják megállapítani. Eddig csak a megfertőződött emberrel való beszélgetés alapján keresték meg azokat, akikkel az utolsó napokban kapcsolatba került. Az elektronikus nyom felhasználása szakértők szerint nagyon sokat segíthet az emlékezet felfrissítésében. Az elektronikus nyom felhasználását mindig az érintett beleegyezéséhez kötik. Az intelligens karantén rendszert a csehek a hasonló alapokon működő dél-koreai és izraeli rendszerektől ihletve dolgozták ki – jegyezte meg Prymula.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ez felháborító: Brüsszeli pénzből egységesítik a szakmai képzések digitális módszertanát

hét máj 4 , 2020
A Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt. jogutóda, az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. 1,66 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kap a szakmai képzés digitális módszertana egységesítésének megvalósítására — közölte a Magyar Állam tulajdonában lévő, 2018-ban nulla főt foglalkoztató társaság. Az év végén záruló projekt támogatja továbbá a Digitális […]

És még ez is...