Kifehéredhet a turisztikai ágazat: jön az „online szobatükör”

Az elmúlt évek legjelentősebb ágazati intézkedésének nevezték az „online szobatükör”, azaz a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ jövő évtől tesztüzemben tervezett bevezetését a turisztikai érdekképviseletek vezetői a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) szakmai rendezvényén.

A fejlesztés lényege, hogy a szálláshely-szolgáltatóknak kötelező lesz egy felhőalapú szolgáltatást nyújtó informatikai rendszerre feltölteni adataikat. A szoftver bevezetésével a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) minden Magyarországon működő kereskedelmi szálláshelyen eltöltött vendégéjszakáról naprakész statisztikai és forgalmi adatokkal rendelkezik majd, a vállalkozások adminisztrációs terhei csökkennek és az ágazat fehérítéséhez is hozzájárul a fejlesztés. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a szerdai szakmai rendezvényen kiemelte, hogy a magyarországi turizmus csaknem egyharmadát „nem lehet látni”, de problémát jelent a forgalmi adatok késleltetett közlése is. Az online szobatükör terve két évvel ezelőtt indult. A tervek szerint a működési engedély feltételéül szabnák az online szobatükör alkalmazását. Hozzátette: 2019-től évek alatt fokozatosan vezetnék be a rendszert, a teljes bevezetés három-négy évet vehet igénybe. Kitért arra, hogy jelenleg a magyarországi szállodákban több mint húszféle szoftvert használnak. A szállodákban futó szoftverek fejlesztőinek kell olyan megoldást kialakítani, ami lehetővé teszi az egységesítést egy felületen – mondta, hozzátéve: kumulálható statisztikai adatokat gyűjtenének, így a küldőországot vagy a vendég korát. Adatvédelmi okok miatt személyes adatokat nem – húzta alá.

A tervek szerint okostelefonos appot írna az állam, amibe a kisebb szállásadók is valós idejű adatokat szolgáltatnának. Mindez pontos előrejelzéseket tenne lehetővé, és a vállalkozásoknak is fontos visszajelzést jelentene – mondta. A program online alkalmas lehet később az adóügyintézés megkönnyítésére, az adatszolgáltatás leegyszerűsítésére is. Számos jogszabálymódosítás szükséges még a rendszer bevezetéséhez, mindez azonban az elmúlt évek legjelentősebb ágazati intézkedése lenne – vélekedett. A program bevezetését minden ágazati adófizető támogatja, a szállodaszövetség és az airbnb-szövetség is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Oroszország blokkolja a Telegramot

szo ápr 14 , 2018
ShareTweetPinShareElrendelte a Telegram oroszországi hozzáférésének blokkolását pénteken egy moszkvai bíróság, miután az üzenetküldő szolgáltató az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) követelése ellenére nem szolgáltatta ki a felhasználók kommunikációjának dekódolási kulcsait a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB). Az ítélet felhatalmazta a Roszkomnadzort, hogy azonnal hozzákezdjen a hozzáférés letiltásához. A blokkolás feloldásának […]

És még ez is...