Kiderül végre mire szolgálhattak a Microsoft-kenőpénzek

1

lejA 2009-ben Romániában kormányon lévő párt választási kampányát finanszírozhatták azokból a kenőpénzekből, amelyek az úgynevezett Microsoft-ügyben cseréltek gazdát – derült ki hétfőn a legfelsőbb bíróságon, az ügy tárgyalásának kezdőnapján. A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly ősszel indított bűnvádi eljárást kilenc volt miniszter ellen, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénzért részesítettek előnyben bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.

Az ügyészek szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál harminc-negyven százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár ötven százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá. A bíróság által hétfőn kihallgatott négy vádlott közül három beismerő vallomást tett.

A DNA szerint mind a Microsoft-szoftverek vásárlásakor (2004-ben), mind a lejárt licencek megújításakor (2009-ben) a szoftvercég által felajánlott 15-20 százalékos árengedményt az üzletben részt vevő cégek vezetői jutalék gyanánt zsebre tették, illetve a politikai döntéshozók megvesztegetésére fordították.

One thought on “Kiderül végre mire szolgálhattak a Microsoft-kenőpénzek

  1. Valamit nem értek; ha csúszópénzről van szó (magyarul megvesztegetés történt), akkor a vesztegetőnek is a vádlottak padján a helye. Ha zsarolás, akkor a MS az utolsó, akiről feltételezem, hogy feljelentést tett miniszterek ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

ISACA - ÁSZ együttműködés: erősítenék az informatikai ellenőrzési szakmát

hét okt 19 , 2015
ShareTweetPinShareEgyüttműködési megállapodást kötött az Information Systems Audit and Control Association  (ISACA) magyar tagozata és az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A hazai informatikai ellenőrzési szakma megerősítése és fejlesztése iránti közös szándékon alapuló együttműködési megállapodást és ehhez kapcsolódó éves programtervet írt alá a két szervezet, amely még tavaly májusban alapozta meg az együttműködését egy keret-megállapodással, […]
Kézfogás

És még ez is...