Kezdődik a CeBIT

 

A március 9-ig tartó rendezvényt tegnap este nyitotta meg Angela Merkel német kancellár és Donald Tusk lengyel kormányfő. A vásárra hetven országból érkeznek kiállítók, összesen 4 100 vállalat, kutatóintézet és egyéb szervezet. Kínából érkezik a legtöbb kiállító, számuk meghaladja a négyszázat. Hasonlóan nagy létszámú a német kiállítók csoportja is. Magyarországról a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szervezésében 12 cég mutatkozik be a vásáron. A rendezvényre várhatóan több mint 300 ezren látogatnak el. Az 1986 óta minden tavasszal megrendezett informatikai szakkiállításon az idén először szerepel partnerországként közép-kelet-európai állam. A választás azért esett Lengyelországra, mert igen fejlett az informatikai ágazata, és az ország az informatikai termékek és szolgáltatások húsz legnagyobb felvevőpiaca közé tartozik – mondta Hartwig von Sass, a vásárt szervező Deutsche Messe kommunikációs igazgatója egy berlini sajtóbeszélgetésen. Az infokommunikációs szektor a lengyel hazai össztermék (GDP) nagyjából négy százalékát teszi ki. Az ágazatban mintegy ötvenezer vállalkozás érdekelt, az egyetemeken, főiskolákon pedig évente 40 ezer szakembert képeznek. Az oktatás minőségét jelzi, hogy a külföldi tulajdonú vállalkozások Lengyelországba telepített kutató-fejlesztő részlegeinél összesen tízezren dolgoznak. A lengyel informatikai innovációs potenciált pedig jól mutatja, hogy egyedül az úgynevezett startup cég – ígéretes újítással jelentkező fiatal vállalkozás – kategóriájában húsz társaság mutatkozik be a CeBIT-en.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A pillanat varázsa: tudjuk mikor lehet eladni

sze márc 6 , 2013
  A szegedi Xdroid Kft. fejlesztői olyan alkalmazás prototípusán dolgoznak, amely az ügyfélszolgálati telefonbeszélgetések alatt valós időben kijelzi az ügyintéző számára a megfelelő értékesítési pillanatot. Az értékesítési pillanat azonnali jelzése az ügyintéző képernyőjén egy olyan eszköz, amely nagymértékben segíti a cég termékeinek vagy szolgáltatásainak az ügyfelekkel történő megismertetését. Hozzájárul új […]

És még ez is...