Katasztrófavédelem: januártól élesedik a HADAR

DOS-promptMár teszteli és jövő januártól alkalmazza is a katasztrófavédelem azt a programot, amely amellett, hogy bővíti a hatósági rendszerek funkcióit, felgyorsítja az információ- és adatáramlást az ügyfelek és a hatóság között, megkönnyíti az adatbázisokhoz való hozzáférést is. A hatósági koordinációs szakterület által megfogalmazott igények alapján a rendszert a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság fejlesztési osztálya valósította meg. Így született meg a hatósági adatszolgáltatási rendszer, vagyis a HADAR, amely létesítményekhez, ügyfelekhez kötődően naprakészen tartalmazza a létesítéssel, működéssel összefüggésben keletkezett hatósági szemlék, ellenőrzések, hatósági és szakhatósági eljárások adatait, aktuális helyzetét. A helyszíni hatósági munkában előrelépést jelentett, hogy az érintett ügyféllel kapcsolatos valamennyi korábbi eljárás adata visszakereshetővé vált. Kifejlesztése óta a HADAR-ban több száz létesítmény több ezer hatósági eljárásra vonatkozó adata gyűlt össze.

A katasztrófavédelem vízügyi hatósági eljárásaiban jelenthet hatékony támogatást a Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszer kialakítása, amelynek elsődleges célja az öntözéssel összefüggő vízjogi engedélyezési eljárások elektronizálása, az egyes mezőgazdasági vízhasználattal, öntözéssel összefüggő vízjogi engedélyezési eljárások elektronikus ügyintézésének kialakítása ügyfelek és szakhatóságok bevonásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IoT: a Dell elsőként mutatott be

hét aug 24 , 2015
ShareTweetPinShareA Dell bemutatta a Windows 10 IoT Enterprise operációs rendszerre épülő Wyse vékonyklienseit. A Wyse 7490-Z90Q10 és az 5490-D90Q10 vékonykliensek négymagos AMD G sorozatú processzorokkal szerelték fel a gyors rendszerindítás, a stabil teljesítmény és a legnagyobb hatékonyság érdekében. A vékonykliensek védettek a fejlett kártevők ellen, erről a Trusted Platform Module […]

És még ez is...