Kábeltolvajok állnak bíróság elé

Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség négy férfi ellen, akik informatikai kábeleket loptak Salgótarjánban, ezzel 42 településen szüntették meg időszakosan a telefon-, internet- és kábeltévé-szolgáltatást tavaly májusban – közölte a megyei főügyész. Bóna Gyula elmondta: a vád szerint a négy elkövető hajléktalan volt, alkalmi munkákból tartották fenn magukat. Az egyik salgótarjáni vádlottnak tudomása volt arról, hogy a városban egy nyitott szerelőaknában különböző kábelek futnak, és egy közös italozáson felvetette társainak, ezek eltulajdonításából pénzhez tudnának jutni.

A négy férfi 2018. május 18-án ittas állapotban elment a szerelőaknához; ketten lemásztak és 400 méter kábelt elvágtak, majd társaiknak kiadogatták. A kábeleket az út mentén lepakolták és folytatták az italozást, majd hárman távoztak, de egyik társuk a helyszínen elaludt; őt az üzemzavar észlelése miatt odaérkező szakemberek találták meg. A főügyész közölte: a salgótarjáni és a pilinyi központi fejállomás kábeleinek elvágása következtében 42 településen 2486 előfizető, köztük önkormányzatok, iskolák, óvodák és orvosi rendelők maradtak időszakosan internet-, telefon- és kábeltévé-szolgáltatás nélkül. A kábelhálózatot két és fél kilométeres szakaszon ki kellett cserélni, a helyreállítási költség csaknem 1,8 millió forint volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szakemberhiány is hátráltatja az AI-bevezetéseket

ked okt 15 , 2019
ShareTweetPinShareMiközben tudjuk, hogy a mesterséges intelligenciának (AI) meghatározó szerepe lesz a jövőben mind az üzleti mind a magánéletben, az új megoldások időbeni bevezetését a szakemberek hiánya korlátozza. Pedig óriási üzletnek ígérkezik a technológia, az IDC amerikai piackutató cég öt éves távlatban világszerte már egy közel százmilliárd dolláros üzletet jövendöl. Az […]
Mesterséges intelligencia

És még ez is...