Jogsértő reklám miatt a GVH megbírságolta az Extreme Digitalt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 20 millió forint bírságot szabott ki az Extreme Digital Zrt.-re, mert az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a 2015-ös Black Friday kampányában – közölte a GVH.

A hivatal közleménye szerint az Extreme Digital 2015. november 20-ára (Black Friday) hirdetett kommunikációs kampányában azt ígérte a fogyasztóknak a „Több száz termék vár rád csak egy napon át akár 70 százalék kedvezménnyel!” szlogennel, hogy az akcióban nagymértékű kedvezménnyel érhetők el termékei. A különböző felületeken megjelent reklámok értékelésekor a GVH figyelt a kampány célzott jellegére, a tárgyára, valamint időszakára, mivel ezekkel hatékonyan lehetett felkelteni a fogyasztók figyelmét, és így lehetővé vált a forgalom jelentős növelése. Megállapították, hogy az Extreme Digital tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert a reklámjaiban megjelölt kedvezmény kizárólag olyan termékekre volt elérhető, amelyek sem átlagáruk, sem pedig a jellegük alapján nem tekinthetők tipikus termékeknek. Emellett a kínált termékek mindössze kevesebb, mint egy százaléka volt elérhető a reklámjaiban megjelölt „akár 70 százalékos kedvezménnyel”, illetve jóval kevesebb, mint tíz százaléka „akár féláron”.

A hivatal gyakorlatában az „akár állítások” megtévesztők, ha a promócióban elérhető termékek nem tekinthetők a vállalkozás által forgalmazott vagy a reklámban megjelölt termékkört illetően tipikus termékeknek, és az „akár állítással” érintett termékkör reálisan nem elérhető, mert nem éri el a termékkínálat tíz százalékát. A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a vizsgált kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, erőteljes üzenetet közvetített, tekintettel az üzenet egyszerűségére, egyértelműségére, hangsúlyosságára és fogyasztói árra vonatkozó jellegére, eredményeként az Extreme Digital megrendeléseinek száma – és így bevétele is – jelentősen nőtt. A hivatal enyhítő körülményként értékelte, hogy a vállalkozás a jogsértés elkövetésekor kis- és középvállalkozásnak minősült.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Előzetes letartóztatás a Mall.hu ügyében

sze nov 22 , 2017
ShareTweetPinShareA Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte egy ismert internetes webáruházat üzemeltető céggel kapcsolatban – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt – indult büntetőeljárás során őrizetbe vett két gyanúsított előzetes letartóztatását. A gyanú szerint a magyarországi webkereskedelem egyik ismert webáruháza mögött álló cég a […]
bilincs

És még ez is...