Jogellenes kötbért számít fel az egyik nagy hazai internetszolgáltató?

A Pest Megyei Főügyészség a fogyasztók védelme érdekében folytatott tevékenysége körében újabb hazai telekommunikációs szolgáltató ellen indított pert az előfizetőkkel szemben jogszabálysértően felszámított pénzösszegek miatt.

Az egyik hazai internet-, telefon- és tévészolgáltató egységesen 595 forint összegű kötbért számít fel mindazon előfizetői terhére, akik az arra megjelölt fizetési határidő letelte után nem fizetik meg tartozásukat. Erre több százezer esetben került sor az elmúlt egy évben. A főügyészség álláspontja szerint ugyanakkor ez a gyakorlat nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek. A mulasztás miatt kiszabható kötbérnek jogszabályi feltételei vannak. Annak igazodnia kell a tartozás összegéhez és mulasztás időtartamához is. A szolgáltató a jogszabály rendelkezéseitől a szerződésben sem térhet el. A Pest Megyei Főügyészség ezért a keresetében azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg a szolgáltató jogsértő gyakorlatát és tiltsa el ettől a díjfelszámítástól.

A főügyészség már korábban is indított pert fogyasztói késedelem esetén jogszabálysértő módon alkalmazott jogkövetkezmények miatt, akkor az egyik hazai mobilszolgáltató ellen. A cég az sms-ben küldött fizetési felszólítások díját számolta fel ügyfelei terhére jogszabálysértően. A peres eljárás időközben lezárult, a bíróság jogerős ítéletével a főügyészség keresetének teljes egészében helyt adott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szabó váltja Rékasit

csü júl 5 , 2018
ShareTweetPinShareA Magyar Telekom igazgatósága 2018. július 1-jei hatállyal kinevezte a társaság lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettesévé Szabó Melindát, aki egyben a vállalat Ügyvezető Bizottságának is tagja lesz. A vezérigazgató-helyettesi poszton Szabó a vezérigazgatóvá kinevezett Rékasi Tibort váltja, így tevékenysége kiterjed a társaság ügyfélszolgálati és személyes ügyfélkapcsolati, műszaki kiválósági, lakossági marketing és értékesítési, lakossági […]

És még ez is...