Jó lesz: módosította a kormány az EKOP-ot

 

A kormány az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2007–2008., 2009–2010. és 2011–2013. évekre szóló akciótervének módosításáról hozott határozatot, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A határozat tartalmazza az új akciótervet és az egymilliárd forint feletti támogatásigényű projekteket is. Amennyiben a projektekhez hardvert kell beszerezni és azokra ez év október 30-ig nem kötik meg a szerződést, úgy a projekt gazdájának előterjesztést kell benyújtania a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottsághoz a projekt törléséről. Az akcióterv az első prioritásban célként rögzíti a közigazgatás működésében az elektronikus szolgáltatások nyújtásához szükséges belső fejlesztések végrehajtását. Ezekkel biztosíthatók a közigazgatáson belüli informatikai alapú szolgáltatások. Egyúttal ezek a fejlesztések teremtik meg az állampolgárok és a vállalkozások felé nyújtandó szolgáltatások hátterét. A teljes keret 38,63 milliárd forint, ebből az idei kiírásra 15,24 milliárd forint jut. A második prioritás fő célja az ügyfelek kiszolgálásához szükséges beavatkozások megvalósítása, a közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálása, tranzakciós szintjének emelése. Itt a keret 37,87 milliárd forint, amelyből idei kiírásra 17,13 milliárd forint jut. A harmadik prioritás a Közép-magyarországi régióra vonatkozik. A rá szabott prioritási feltételek megegyeznek az előző két prioritással. Ennek a kerete 6,47 milliárd forint, amelyből erre az évre 0,92 milliárd forint — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

EB: a magyar útdíj-rendszer nincs összhangban az uniós joggal

hét szept 9 , 2013
ShareTweetPinShare  Az Európai Bizottság a múlt hónapban arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy a július elsején bevezetett útdíjrendszer nincs összhangban az uniós joggal – tájékoztatta az MTI-t Helen Kearns, a közlekedési kérdésekben illetékes EU-biztos, Siim Kallas szóvivője. A brüsszeli kifogásolja, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb áruszállító járművek által fizetendő díj […]
ZX-81

És még ez is...