Játékkal ösztönzik a BME hallgatóit

nagy_befektetés-1A nagy befektetés címmel folyó képregény kirakó játék zárul hamarosan a Műegyetemen. A játékban a hallgatóknak egy képregény összekevert képeit kellett helyes sorrendbe rakni, majd a képeken lévő számokból összeállt egy kód, amit megfejtve egy pénzügyi fogalmat kellett kitalálniuk. A helyes sorrendben elhelyezett kép- és szövegkockákon elhelyezett számokból összeállt egy kód, amit megfejtve egy pénzügyi fogalmat kaptak megfejtésül a résztvevő egyetemisták. A legügyesebb és legszerencsésebb hallgató vásárlási utalványt kap a helyes megfejtésért. További érdekessége a játéknak, hogy a megfejtők a Pénzügyek Tanszék által oktatott tárgyakra szavazhatnak, ahol a legtöbb szavazatot kapott tárgyból egy plusz pótvizsga vagy ZH lehetőséghez jut annak az összes hallgatója.

A játékban a BME bármely hallgatója részt vehetett. A feladat megfejtését 2014. november 28-ig lehet beküldeni. A képrejtvény képi világa olyan precízen és gondosan van kidolgozva, hogy aki ismeri az egyetemet, meg tudja mondani, hogy a képkockák melyik helyiséget, tantermet ábrázolják, a büfé, a kollégium már-már ugyanúgy néz ki, mint a valóságban. A képeken szereplő két zárthelyi szituációról pontosan meg lehet mondani, hogy a papírokat még csak kiosztják-e, vagy már beadják a dolgozatot a hallgatók.

A történetet, és a szöveget egy kiváló szerzőpáros, Andor György, a BME Pénzügyek Tanszék vezetője, az egyetem volt rektorhelyettese, és Galántai Zoltán, a Pénzügyek Tanszék Oktatója jegyzi. Galántai a tudományos publikációk mellett regényeket és novellákat ír, mára már 22 kötetét adták ki. A képregény rajzolója, Szabó Gergely, fiatal képzőművész.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagy magyar "siker", maradhat az e-könyvek ÁFÁ-ja

sze nov 26 , 2014
Élénk vitát követően sikerült kedden elfogadniuk az Európai Unió 2015 és 2018 közötti kulturális munkatervét a tagállamok kulturális minisztereinek – közölte a tanácskozást követően Marco Peronaci, a miniszteri tanács soros elnökségét adó Olaszország illetékes nagykövete. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára a megbeszéléseket követően az MTI-nek elmondta, hogy […]
könyv

És még ez is...