Izraeli nők képeivel támad a Hamász

A Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász kibernetikai hadviselést folytató alakulatának a hírszerzői a közösségi médiában csinos, izraeli nők képei mögé bújva megismerkedtek az övezet határán szolgáló izraeli katonákkal, majd meghackelték azok mobiltelefonjait, hogy hadititkokhoz jussanak – jelentette a ynet.

A Hamász katonai hírszerzői a Facebook közösségi honlapján fiatal, csinos izraeli nők képeit bevetve ismerkedtek meg izraeli katonákkal, akiket ezután rávettek egy videós beszélgető alkalmazás letöltésére, amely trójai kártevőt telepítve, ellenőrzésük alá vonta a telefonokban őrzött információt. A letöltött csalárd applikáció olyannyira teljes ellenőrzést biztosított a Hamász számára a telefonok fölött, hogy be tudták kapcsolni a fényképezőgépeket és a mikrofonokat, el tudták olvasni a telefonon lévő whatsapp és az email üzeneteket, sőt, képesek voltak letörölni az eredeti trójai ló – alkalmazást is, és helyette nyomot sem hagyva, egy még fejlettebb kémprogramot telepítettek a telefonra.

A Hamászosok valódi izraeli nők Facebook oldalairól lopták el a képeket és az adatokat, amelyeket nagyon sikeresen használtak, ugyanis több tucat izraeli katonát sikerült velük csapdába ejteniük. A Hamász célja a Gázai határ mentén zajló katonai műveletek és előkészületek megismerése volt, de a ynet szerint csak minimális információt sikerült összeszedniük, mert a Sin Bet belbiztonsági szolgálat és a hadsereg információinak biztonságáért, valamint a kibervédelemért felelős egysége időben felfedezte, hogy feltörték számos sorkatona és tartalékos mobiltelefonját. A nyomozás során több tucat izraeli határőrt kihallgattak, és elkobozták telefonjaikat, hogy megállapítsák a kár nagyságát. Kiderült, hogy a Hamász birtokába kerülhettek parancsnoki szobákban, tankokban, és a gázai határ menti megfigyelő pontokon készült képek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az MVM Net rendszerére állt át a kecskeméti intelligens parkolás

hét jan 16 , 2017
ShareTweetPinShareTöbb hónapos tesztelés után a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az MVM Net Zrt. által fejlesztett LTE 450 megahertzes (MHz) frekvencián működő hálózatára állította át a tavaly áprilisban átadott Kecskemét belvárosi innovatív, intelligens parkolás-irányítási rendszert. Az intelligens városi megoldások program keretében telepítették az 57 darab szenzoros parkolóhely érzékelőt Kecskeméten a Kálvin téren. […]

És még ez is...