IVSZ, távközlési szektor: semmibe véve

IVSZ - Digitális Vállalkozások SzövetségeAz Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségét (IVSZ) és tagvállalatait váratlanul érte a nemzetgazdasági miniszter minapi bejelentése, amely szerint Magyarország Kormánya jelentős mértékben növeli a távközlési különadó mértékét. A kormányzati szereplők a közelmúltban a szektorral folytatott szakmai egyeztetések során világossá tették, hogy a távközlési ágazatot érintő jogszabály módosítások – a vonatkozó uniós  és hazai rendelkezésekkel összhangban – iparági egyeztetésre kerülnek. Most minden előzetes szakmai egyeztetés, valamint hatástanulmányok nélkül a kormány egy éven belül harmadszor változtatja jelentős mértékben az iparág adóterheit, beavatkozva ezzel a verseny – és piacszabályozási kérdésekbe.

A kiszámíthatatlan adópolitikai környezet kedvezőtlenül befolyásolja a cégek befektetési hajlandóságát és a mobiltávközlés esetében ez negatívan érintheti a küszöbön álló frekvenciaértékesítés lehetséges eredményét. A vezetékes szolgáltatásokat jelenleg két különadó is terheli, a mobilszolgáltatások esetében pedig már évek óta nemzetközi viszonylatban is kiugróan magas az állami elvonás mértéke. Az AT Kearney nemzetközi tanácsadócég  2013. májusi felmérése szerint Magyarországon az átlagos percdíj negyven százaléka adóból, járulékból és különböző hatósági díjakból áll, így ez a legmagasabb ilyen jellegű teher Európában. Az IVSZ párbeszédet, kiszámíthatóságot, valamint fenntartható versenyképességet és a lakossági igények magas szintű kielégítését támogató adópolitikát sürget, és ezúton kéri a törvényjavaslat visszavonását. (Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megjósoljuk, eredmény nélkül. A -szerk- megj.)


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem figyelnek mobiljaikra a fesztiválozók

sze jún 19 , 2013
ShareTweetPinShareA Norton legfrissebb kutatása szerint a fesztiválozók 77 százaléka kiemelten fontosnak tartja, hogy okostelefonját is magával vigye a rendezvényekre, 35 százalékuk viszont egyáltalán nem foglalkozik a készülékén tárolt adatok biztonságával. Sokan ráadásul nem megbízható forrásokból vásárolják meg a belépőjegyeket, így már több hamis jegyet adnak el a bűnözők online, mint […]

És még ez is...