Itt vannak az ötödik generációs Intel Core vPro processzorok

Az Intel bejelentette az ötödik generációs Intel Core vPro processzor családjának megjelenését, amely a legmodernebb funkciók révén teszi lehetővé a munkakörnyezet megújítását és átalakulását. A még mobilizáltabb és dinamikusabb munkaerő igényeinek való megfelelés érdekében az Intel Core vPro processzor legújabb verziója vezeték nélküli megoldásokat, beépített biztonságot, nagyobb teljesítményt és könnyebb kezelhetőséget kínál, amely lehetővé fogja tenni a dolgozók és a vállalatok számára, hogy növeljék termelékenységüket, és versenyképesek maradjanak.

Az új eszközök akár kétszer olyan hosszú akkumulátor üzemidőt és több mint kétszer jobb teljesítményt nyújtanak, ami pedig háromszor vékonyabb és 50 százalékkal könnyebb kialakítást is lehetővé tesz, a négy évvel ezelőtti laptopokhoz képest* — áll a társaság közleményében. (Ha például a 35 évvel ezelőtti központi egységekkel hasonlították volna össze az új chipeket, akkor egészen bombasztikus előnyöket is kimutathattak volna az Intel marketingesei. Ezzel a négy évvel tulajdonképpen egészen visszafogottak voltak. A -szerk-megj.)

Az új processzorokra épülő új 2 az 1-ben készülékek, az Ultrabookok, az ultravékony clamshell készülékek és a mini pc-k már most elérhetők a 12 vezető számítógépgyártó kínálatában, de várhatóan az elkövetkező hetekben további számítógépgyártók jelentenek be hasonló készülékeket.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Használt telefonokról kerülnek ki a családi (szex)fotók

szo jan 31 , 2015
ShareTweetPinShareA magyarok 37 százaléka megszabadul régi mobilkészülékétől, amikor beszerzi az újat. A legtöbben beszámíttatják vagy elajándékozzák korábbi telefonjukat, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen kidobják a szemétbe. Az adatokat azonban csak nagyon kevesen törlik megfelelően a régi készülékről. Egy friss felmérés eredményeiből az derült ki, hogy a felhasználók 37 százalékával […]
sex

És még ez is...