Itt az i-KRESZ: ingyenes, internetes

1

kreszAz idén is elindítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ingyenes internetes KRESZ-képzési programját – közölte a közlekedési hatóság az MTI-vel. A közlekedés biztonságának javítását célzó program keretében az ingyenes, internetes képzést a tanuloknak.hu oldalon vehetik igénybe a köznevelési intézmények diákjai, a kreszfelfrissito.hu oldalon pedig az aktív közlekedők, akik úgy érzik, hogy már megkopott a tudásuk. A közlemény szerint az NFM és az NKH által összeállított program újszerűségét az adja, hogy a KRESZ szabályainak elsajátításához a tanulóknak nem kell vaskos könyveket lapozgatniuk, hanem a számítógép előtt ülve, az internet segítségével képezhetik magukat interaktív formában, a saját tempójukhoz igazodva.

One thought on “Itt az i-KRESZ: ingyenes, internetes

  1. Üdvözlöm az ingyenes -interneten elérhető – kresz tanulási lehetőséget.

    Boldogságom akkor volna határtalan, ha a közlekedési szabályokkal kapcsolatos javaslatok is beépíthetők lennének a szabályok közé.

    Mondok négy konkrét példát:

    1./ Lámpás kereszteződésben a sárga lámpa néhány másodpercig villogna a pirosra történő váltásnál.

    2./ Az út javítások vagy egyéb hasonló célból kihelyezett sebesség korlátozó táblákat a hatóság csak az indokolt időpontig engedélyezzék.

    3./ A 2-es pontban említett és kinn felejtett sebességkorlátozó tábláknál az illetékes radarozó hatóság győződjön meg, hogy a tábla kihelyezésének engedélyezett időpontja lejárt e ? Ellenkező esetben a radarozás azon a helyen legyen tiltott !!! Nagyban javítaná e tevékenység megítélését, as az autósok barátságát.

    4./ Végül járművel és gyalogosként is közlekedőként javaslom, hogy a gyalogosok figyelmét is hívják fel a kresz szabályok fontosságára, betartására, mert ez a közlekedők közös nyelve. Látjuk a meg nem értésből mennyi minden származik.

    Összefoglalva: csak reménykedni tudok abban, hogy akinek feladata a közlekedési szabályok ismertetése, betartatása, és folyamatos – élethez – történő igazítása, az jól fogja végezni feladatát.

    Öreg sofőr aki 50 éve baleset mentesen közlekedik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NAV-vizsgálat: jó, ha van ügyviteli rendszer a háznál

pén jan 17 , 2014
ShareTweetPinShareSzakértők szerint feleslegesen aggódnak egy januári törvénymódosítás miatt azok a cégek, amelyek vállalatirányítási rendszereket (ERP) használnak. A jogszabály szerint ugyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vállalkozásoknál működő ügyviteli szoftvereket felhasználva is folytathat ezentúl vizsgálatot, de a vállalatok éppen ezért kerülnek nagyobb biztonságba, a szoftverek ugyanis a hibalehetőségeket minimalizálják. […]
NAV

És még ez is...