Itt a megfejtés, kinek milyen adóformát érdemes választania

Talán nem mindenkinek könnyű eldöntenie, hogy jövőre milyen adózást válasszon, hiszen az eddig megismertek mellett (TÁNYA, EVA) hozott a Mikulás a két remek új adót; a KATÁ-t (kisadózó vállalkozások tételes adója) és a KIVÁ-t (kisvállalati adó). A döntésben segíthet ez az Excel táblázat és ez a táblázat is.

1) TÁNYA: azaz társasági adó, jelenleg aki nem evás az ennek a törvénynek a hatálya alá tartozik. Itt jellemzően a tárgyévben elért nyereség után kell adót fizetni, az adó mértéke tíz százalék, és a bevételeket csökkenti az összes – a vállalkozási tevékenység érdekében – felmerült költség. Ezek szerint az adóalap úgy állapítható meg;
BEVÉTEL-KÖLTSÉG=ADÓALAP
ADÓ=ADÓALAP*10%

2) EVA: vannak feltételei, hogy ki választhatja ezt az adózási módot, az első és legfontosabb, hogy nem szabad köztartozással rendelkeznie, kell viszont bankszámla (ez mindenkinek) és a bevételek nem haladhatják meg éves szinten a bruttó (áfás) 30 millió forintot. Az eva mértéke a bruttó árbevétel 37 százaléka. Azaz itt nincs lehetőség költségek elszámolására, de a 37 százalékkal kiváltjuk a 27 százalék áfát, a tíz százalék társasági adót és az osztalékot terhelő 16 százalék szja-t és 14,5 százalék egészségügyi hozzájárulást.

És most jönnek az újdonságok!

3) KATA: kisadózók tételes adója
Kik választhatják: egyéni vállalkozók, bt-k, kkt-k (kft-k nem!)
Az éves árbevétel nem haladhatja meg a 6millió forintot és legalább egy főállású kisadózó után kell fizetni a tételes adót. Mivel a KATA-s vállalkozó csak bevételi nyilvántartásra kötelezett, ezért érdemes kilépnie az áfa körből, azaz alanyi adómentesnek lennie, mert a bevételi nyilvántartásban nem lehet kiadásokat nyilvántartani, így a kiadások áfája sem levonható. Az adó mértéke: 50.000.- forint/hó/kisadózó és ezzel a következő egyéb adókat váltja ki: társasági adó (10%), szja (16%), járulékok (18,5%), szociális hozzájárulási adó (27%), szakképzési hozzájárulás (1,5%), egészségügyi hozzájárulás (14,5 és 27%). A hatmillió fölötti bevételek után 40 százalékos adót kell fizetni, a havi 50 ezren túl.

Az adónem választható év közben is, természetesen akkor időarányosan nézik a 6milliós bevételi határt. Minden számlára rá kell írni, hogy „KISADÓZÓ”, mert ha nem, akkor büntethetnek, illetve, ha valaki a bevételeiből több mint egymillió forintot ugyanattól a vállalkozástól szerez, akkor az adózónak a kötelessége bizonyítani, hogy nem munkaviszony a szerződés. Ennek bizonyítására az alábbi pontokból több mint egynek kell teljesülnie:

„a) a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette;
b) a kisadózó a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles
személytõl szerezte;
c) a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles személy nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára
vonatkozóan;
d) a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll;
e) a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles
személy bocsátotta a kisadózó rendelkezésére;
f) a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg.”

4) KIVA: kisvállalati adó – a legbonyolultabb
Kik választhatják: bt, kkt, kft, rt, akinek a bevétele nem haladja meg az 500 millió forintot, illetve az átlagos statisztikai állományi létszám nem haladja meg a 25-öt. December 20-ig be kell jelenteni, ha ezt az adónemet választjuk és egész évre fennáll, csak következő évtől lehet kijelentkezni! Maximum egymillió forintos adótartozásig választható. Az adó alapja a pénzforgalmi szemléletű eredmény növelve a személyi jellegű kifizetések összegével. Az adó mértéke 16%, ami kiváltja a társasági adót (10%), szociális hozzájárulási adót (27%) és a szakképzési hozzájárulást (1,5%). Ennél az adónemnél egyelőre annyi a bizonytalanság, hogy nyugodt szívvel még nem lehet ajánlani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Xiaomi: arat a kínai Apple

vas dec 9 , 2012
ShareTweetPinShare  Az Apple sikertörténetét honosította meg Kínában a Xiaomi Technology mobiltelefonkészülék-gyártó vállalat hasonló marketingstratégia alkalmazásával és rajongói bázis kiépítésével. A Xiaomi alapítója Lej Dzsun, aki maga is Steve Jobs stílusban jelenik meg, farmernadrágban és fekete ingben, az Apple marketing taktikáját idéző módszerekkel építette ki vállalata közepesen árazott, felső kategóriás, az […]
iPhone

És még ez is...