ITM: hétmilliárd uniós forintból figyeljük majd a földet

Megvalósítási szakaszába lépett a földmegfigyelési információs rendszer (fir) projekt, amelynek kialakítására a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium hétmilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője. Pócza András kiemelte, hogy Magyarország az uniós tagsága révén résztulajdonosa annak a világszínvonalú műholdcsaládnak, amelyet a Copernicus programban fejleszt Európa. A program elérhetővé teszi a földmegfigyelési nyers adatokat, amelyek feldolgozása már az országok feladta. Ezt szolgálja a fir-projekt is – tette hozzá. Rámutatott, hogy a földmegfigyelési adatok a nemzetgazdaság számos területén kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen az online elérhető, naprakész űrfelvételek segítségével egyebek között nyomon követhető a bolygó állapota, az épített környezet, valamint a természeti folyamatok és a krízishelyzetek is. A projekt célja elsősorban olyan közszolgáltatások minőségének javítása, amelyek az állami intézmények eljárásait teszik hatékonyabbá. A fir a földmegfigyelési adatok előfeldolgozását minden esetben elvégzi, így a partnerszervek már a feldolgozott információhoz jutnak hozzá. A szolgáltatás automatizált, és bármikor valós időben elérhető lesz – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csaknem 400 ezer dollárért cserélt gazdát egy működő Apple I számítógép

csü szept 27 , 2018
ShareTweetPinShareKözvetítői díjjal együtt 375 ezer dollárért (103 millió forint) cserélt gazdát egy 1976-os, működő, elsőgenerációs Apple-számítógép a bostoni székhelyű RR Auctions árverésén. Az Apple cég társalapítója, Steve Wozniak által tervezett Apple I gépet monitorral, billentyűzettel és minden egyéb kiegészítővel együtt vásárolta meg egy interneten licitáló „névtelen üzletember” – írja a […]

És még ez is...