Ismét kiosztják az alkalmazásfejlesztés magyar Oscar-díját

PappIstvanA tavalyi siker után idén is lesz Appra magyar!, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) alkalmazásfejlesztő versenye. A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) védnökségével rendezett verseny célja a legkiválóbb magyar alkalmazásfejlesztői teljesítmények elismerése és a tudatos mobileszköz-használat terjesztése. Az Appra magyar! idei kiírásban négy kategóriában – életmód, szórakozás, üzleti, kereskedelmi – keresik a legjobb alkalmazásokat, illetve Az Év Alkalmazását: a legjobb platformfüggetlen applikációt. A szervezők idén december 31-ig várják a 2013. augusztus 1-e után megjelent, vagy azóta jelentős frissítést kapott és jelenleg is aktív terméktámogatással rendelkező alkalmazásokat a pályázat honlapján.

Az Appra magyar! ötletét Papp István, a Microsoft Magyarország vezetője vetette fel közel két évvel ezelőtt. Az immár második alkalommal megrendezésre kerülő verseny idei bejelentése kapcsán elmondta: „Tavaly, az első Appra Magyar! előtt rendkívül biztató jelnek tartottam, hogy a kezdeményezés mögé egy emberként állt be nemcsak az iparág több, jeles szereplője, de az ágazat érdekképviseleti szervezete, sőt a kormányzat is. A sok jó magyar appon kívül ez is kellett ahhoz, hogy immár a magyar infokommunikációs szakma hagyományaként tekinthessünk a hazai alkalmazásfejlesztés Oscar-díjára!” Az év legjobb platformfüggetlen alkalmazása egymillió forint értékű programmal és támogatással segítik a nemzetközi piacra lépés lehetőségében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Posta: halál a sárga csekkre

szo nov 1 , 2014
ShareTweetPinShareA Magyar Posta negyven kistelepülésen alakított ki Agora Pontot és tette elérhetővé az elektronikus ügyintézést a helyi lakosság, vállalkozások számára. Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy az Agora-projekt keretében mobiltelefonos applikációt is kidolgoztak, amely segíti az ügyfeleket a szolgáltatás igénybevételében és az információszerzésben. Szarka bemutatta a mobil icsekk […]
Sárga csekk befizetés mobillal

És még ez is...