Ironikus: információbiztonsági konferencia Balatonöszödön

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) háttérintézményeként működő Nemzeti Biztonsági Felügyelet szeptember 3-4-én rendezte meg a második Információbiztonság és Kibervédelem (ISCD) konferenciát, amely egyik felvezető szakmai rendezvénye az idén októberi Budapesti Kibertér Konferenciának. A kétnapos Balatonőszödön rendezett konferencia célja az volt, hogy magas szintű szakmai és összehasonlító vitáknak teret engedve elősegítse a kiválóságon alapuló együttműködést az állami szektor, a nemzetközi integrációs szervezetek, az ipar, a kritikus infrastruktúra és a tudományos élet szereplői között. A Budapesti Kibertér Konferencia 2012. október 4-én és 5-én rendezik. A rendezvényre hatszáz nemzetközi kormányzati, vállalati, tudományos és civil résztvevőt, és mintegy 100 sajtóképviselőt várnak a Millenáris Parkba. A Budapesti Kibertér Konferencia résztvevőinek három plenáris ülés, öt tematikus panelbeszélgetés, nyolc műhelyvita, külön ifjúsági fórum és innovációs kiállítás teremt lehetőséget eszmecserére a kibertér nyújtotta gazdasági és társadalmi lehetőségekről, a kiberbiztonság nemzetközi és hazai fejleményeiről-vonatkozásairól és a kiberbűnözés jelentette veszélyekről — áll az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Játék a meztelen a hercegről

hét szept 10 , 2012
ShareTweetPinShare  Hollandiában számítógépes játékot írtak a meztelen Harry hercegről. A játékosnak ki kell vinnie a hotelból az ifjú herceget, anélkül, hogy észrevenné a szállodai személyzet, vagy a fényképezőgépekkel felszerelt rajongók és paparazzik, vagy épp Harry apja, Charles herceg. Mint ismeretes, Harry nemrégiben egy botrány központjába került: meztelen képeit közzétették az […]
ZX-81

És még ez is...